2010. február 04., 10:222010. február 04., 10:22
Az úgynevezett LIPS-rendszert a felhasználó gazdák az ügynökség által szolgáltatott felhasználónév és jelszó alapján érhetik el a http://lpis.apia.org.ro internetcímen, ahol bárki tanulmányozhatja az elektronikus térképeket, azonosíthatja a parcellákat.
Az elérhető és nyomtatható térképek bevallás alapján rögzített állapotokat mutatják, évente felújítják őket. Egyik előnye, hogy a gazdának nincs szüksége nyomtatott térképekre, hogy igazolja az általa birtokolt parcellák létét, sőt a parcella mérete is digitálisan meghatározható.
Az így kitöltött és kinyomtatott kérvényt kell az ügynökségnél iktatni a gazdaság egyéb adatait tartalmazó aktákkal együtt – utóbbiak űrlapja a már korábban támogatásban részesülő gazdák esetében tartalmazza az adatokat, csak a változásokat kell feltüntetni.
Az APIA-nál kiváltott űrlaphoz a személyi igazolványon, annak másolatán, a bankszámlakivonaton kívül ebben az évben szükség lesz egy önkormányzati bizonylatra is. A földtulajdonosnak az illetékes polgármesteri hivatalban kell igényelnie ezt az iratot, amelyre felkerül az általa használt terület mérete, illetve kódja és annak a fizikai blokknak a száma, amelybe tartozik. A polgármester és a községi jegyző aláírása mellett egy mezőgazdasági szakember kézjegye is szükséges, igazolandó, hogy az adatok helyesek.
Az APIA közleménye szerint január 13. óta 7100 személy töltötte ki interneten a támogatás igényléséhez szükséges, parcellákra vonatkozó nyilatkozatokat, összesen 177 400 hektár területre. Az igényléseket várhatóan március elejétől fogadják.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.