Gondot okoz a hagyományostermék-minősítés kiváltása

Gondot okoz a székelyföldi termelőknek a hagyományostermék-minősítés kiváltása a mezőgazdasági tárca által megszigorított feltételek miatt. György Erzsébet, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság képviselője közölte, a legtöbben azért panaszkodnak, mert nem tudják teljesíteni a minisztérium által támasztott, a 724-es számú rendelet rögzítette, egyértelműnek távolról sem nevezhető feltételeket.

Gyergyai Csaba

2014. május 15., 14:492014. május 15., 14:49

„A tradicionálistermék-minősítés odaítélése többek között attól függ, hogy a termelő milyen dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy 40–50 évvel korábbi recept alapján állítja elő készítményét. A rendelet szerint a gazdák leírásokkal, tanulmányokkal, régi újsághirdetésekkel, feljegyzésekkel bizonyíthatják, hogy az a termék eddig is létezett” – magyarázta a szakértő.

György Erzsébet elmondta, az igénylők nem értik, milyen dokumentumokat kellene felmutatniuk, a legtöbb esetben ugyanis a recepteket nem jegyezték le. „Évtizedekkel ezelőtt a kolbász-, a szalonna- vagy a házikenyér-készítők egészen biztosan nem azzal foglalkoztak, hogy lépésről lépésre leírták és fotókkal dokumentálták az eljárást. Az is nehezen elképzelhető, hogy a Székelyföldön hagyományosnak számító recepteket publikálták” – mutatott rá.

A mezőgazdasági igazgatóság munkatársa egyébként elmondta, Hargita megyében az elmúlt évben 17 személy kapta meg a hagyományostermék-minősítést a szaktárcától, összesen 47 termékre. György Erzsébet szerint ez a szám sokkal nagyobb is lehetne, ha a gazdák teljesíteni tudnák a megszabott feltételeket. 

A mezőgazdasági minisztérium rendelete szerint a tradicionális termék előállításában a termelők nem használhatnak élelmiszer-ipari adalékanyagokat, továbbá az adott élelmiszer előállításában kizárólag az ország területén megtermelt nyersanyagot lehet felhasználni. Az új rendelet azt is előírja, hogy a hagyományos élelmiszer minősítését igénylő termelőnek be kell jelentenie, hogy egy év alatt mennyit termel az adott termékből.

Az igénylőknek egy kérést kell benyújtaniuk a megyei mezőgazdasági igazgatósághoz, melyhez csatolni kell a részletes termékleírást, rögzíteni, hogyan és milyen recept alapján, milyen eszközökkel és milyen hozzávalókkal készül a termék. A kérvényhez mellékelni kell a termelési folyamatban használt eszközök listáját, továbbá a helyiség tervrajzát, a cégbejegyzési bizonylatot, az önkormányzat által kiadott termelői engedélyt, valamint a személyi igazolvány másolatát.

A kérés benyújtását követően a mezőgazdasági igazgatóság munkatársai a helyszínen ellenőrzik, hogy megfelelnek-e a valóságnak a kérésben foglaltak, majd továbbítják az igénylést Bukarestbe, ahol eldöntik, hogy a termelő termékére megkaphatja-e a hagyományostermék-minősítést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás