2013. március 21., 08:242013. március 21., 08:24
Ezt Haschi András, az egyesület elnöke jelentette be Budapesten a V. Németh Zsolt magyar vidékfejlesztésért felelős államtitkárral és Mikula Lajossal, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének ügyvezető elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón. Az egyesület közleményéből kiderül, a program célja, hogy a fiatalok megtapasztalják, hogy a Székelyföld élhető, fejlődő vidék, és vannak még olyan területek, ahol helyi termékeket fogyasztanak.
A Vidékkaland programját 2011-ben indította el a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA). A népszerű kezdeményezés sikere miatt pedig idén Erdélyre és a Felvidékre is kiterjesztik a programot, melynek segítségével a 18–35 év közötti városi fiatalok egy hétre bekapcsolódhatnak egy-egy fiatal gazda által irányított gazdaság tevékenységébe. 2012-ben a program megnyerte az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának (DG AGRI) versenyét, melyet a Közös Agárpolitikához (KAP) kapcsolódó kommunikációs programoknak hirdettek meg a KAP fennállásnak 50. évfordulójára.
Mikula Lajos, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének ügyvezető elnöke elmondta: április 19-éig várják a 18–35 év közötti magyarországi városi fiatalok jelentkezését, majd személyes meghallgatásokon választják ki azt a körülbelül 40 főt, akik tíz napot tölthetnek a Székelyföldön egy fiatal termelő gazdaságában. A meghallgatásokon a legfontosabb szempontok a jó állóképesség, a motiváció és a megfelelő kommunikációs készségek lesznek. A szervezet olyan fiatal gazdák jelentkezését is várja, akik a szívesen fogadnák a székelyföldi érdeklődőket.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.