2009. augusztus 06., 11:012009. augusztus 06., 11:01
A világ mezőgazdasági termelőinek jövedelmében tavaly volt a legkisebb a támogatások aránya az utóbbi 22 évben. A 2008 végén jelentkezett gazdasági válság előtti magas élelmiszerárak ugyanis lehetővé tették a kormányok számára a legnagyobb torzító hatást kifejtő, termelésre alapozott támogatások csökkentését. Az Agrár Európa nevű magazin által idézett OECD azonban hangsúlyozza, hogy a támogatások utóbbi években bekövetkezett csökkenése sokkal inkább a még mindig elég magas árak spontán hatásának, semmint a tudatos politikai szándéknak a következménye.
Az OECD jelentése szerint a mezőgazdaság más ágazatoknál kevésbé van kitéve a globális gazdasági válság hatásainak, bár annak következményeit még sokáig érezni fogja. Emellett a recesszió általános bizonytalanságot szül, mivel gyakorlatilag lehetetlen előre jelezni a válság hatására bevezetett exportkorlátozásoknak, tarifamódosításoknak és termelési támogatásoknak a világpiac alakulására gyakorolt hatását.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.