Fotó: Krónika
2007. március 06., 00:002007. március 06., 00:00
„Adózásiszempontból egy kalap alá vették agyümölcspálinkát és a gabonábólkészített szeszes italokat, ami nagyon előnytelenfeltételeket teremtett számunkra, lényegébenellehetetlenítette a házi pálinka főzését”– magyarázta Huszti Gyula, az egyik tagszervezet, a BükkaljaEgyesület elnöke. A térségben eddig 15–20lejért mérték a kisüsti literét, ajanuár 1-jén életbe lépett újtörvény előírásainak következtébenviszont már a pálinka előállításiköltsége is megközelíti ennek a dupláját.Ha a gazdák törvényes keretek közöttakarnak termelni, olyan magas árat kellene kérniüka kisüstiért, amennyiért valószínűlegnem tudnák eladni.
Igazságtalanadózási rendszer
Az országészaknyugati megyéiben a pálinkafőzésévszázados hagyományra tekint vissza, ésnagyon sok család számára igen fontosjövedelemforrást jelent. „A legtöbb kisüstitSzatmár megyében főzik, főleg a dombos vidékeken,a Bükkalján és az Avasban. Ennek mennyiségeátlagosan eléri az évi négy-ötmillió litert” – mondta az Agrárvilágkérdésére Ioan Cioltean, a Szatmár MegyeiMezőgazdasági Igazgatóság aligazgatója.A 2003/571-es törvény értelmében idéntőlegy család az első 100 liter pálinka után 6,5lejes fogyasztási adót köteles fizetniliterenként, 100 literen felül pedig az adó ennekduplája, 13 lej. „Igazságtalannak tartjuk az újadózási rendszert, mert egységnyi mennyiségűgabonából tízszer annyi szesz nyerhető, mint agyümölcsökből – fejtette ki Huszti. – Míg100 kilogramm kukoricából vagy gabonából80 liter 50 fokos szeszt lehet előállítani, addig 100kilogrammnyi gyümölcsből mindössze 5–10 literpálinka főzhető.” Az érdekvédelmi szervezetazt szeretné elérni, hogy az adó mértékearányos legyen az alapanyagokból nyerhető párlatmennyiségével. Mivel a gabonaszesz előállításánakhatékonysága körülbelül tízszerakkora, mint a gyümölcspálinkáé, azértküzdenek, hogy a gyümölcspálinka után azállamnak fizetendő járulék is a tizede legyen agabonaszeszének. „Az EU-csatlakozási tárgyalásokkormég nem voltak érdekvédelmi szervezeteink, ezértkerültünk hátrányos helyzetbe – magyaráztaaz elnök. – Most viszont készek vagyunk akárBrüsszelig is elmenni az érdekeink védelmében.”
Kedvezőbbfeltételek
Az EU egyesrégióiban az állam támogatja ahagyományos pálinkafőzést, példáulNémetországban akár a literenkénti 6eurót is elérheti a szubvenció. A Szatmár,Bihar, Szilágy, Máramaros és Beszterce megyeigyümölcsösök nagy része elsősorbanpálinkafőzésre alkalmas fajtákból áll,a termés csupán 10–20 százalékátértékesítik frissen. „Ha nem sikerülkedvezőbb feltételeket kieszközölni a pálinkafőzőkszámára, annak környezetvédelmikövetkezményei is lehetnek – tette hozzá Huszti.– Ha a termelőknek nem származik jövedelmük agyümölcsösökből, kivágják a fákat,ezért a domboldalakon megindulhat a földcsuszamlás.”
A Szatmármegyei egyesületek nyomására a Mezőgazdaságiés Vidékfejlesztési Minisztériumbenyújtott egy törvénymódosításitervezetet, amely a gyümölcspálinkárakivetett adóterheken könnyítene. „Beláttuk,hogy milyen kilátástalan helyzetbe kerültek agazdák, ezért javaslatot nyújtottunk be azadózási rendszer módosítására”— nyilatkozta az Agrárvilágnak Nicolae Lazinmezőgazdasági államtitkár. Mint mondta, aPénzügyminisztériumhoz benyújtott javaslatértelmében az első 400 liter pálinkátadómentesen főzhetnék a gyümölcstermesztőgazdák, 400-tól ezer literig 6,5 lejt fizetnénekliterenként, ezer literen felül pedig 13 lejt. A pénzügyitárca még nem döntött az esetlegesmódosításokról, de Lazin bízikbenne, hogy idén őszig sikerül kedvezőbbé tennéaz adókat.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.