Több mint 60 millió euró veszteséget okozott a baromfihúspiacnak az Avicola Cãlãrasi baromfi-feldolgozó körül kirobbant botrány. Az eladások mértéke az elmúlt napokban 20 százalékkal csökkent.
2013. november 06., 19:422013. november 06., 19:42
Ezt adta hírül szerdán Ilie Van, az Baromfitenyésztők Országos Szövetségének (UCPR) elnöke. Mint mondta, az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásával kapcsolatban az utóbbi időszakban számos olyan botrány látott napvilágot, amelyek megrengették a vásárlók bizalmát. „A legutóbbi botrány azonban olyan szintű csapást mért az ágazatra, hogy országszerte várhatóan több húsipari termelő csődöt fog jelenteni a következő időszakban – mutatott rá Ilie Van. – Szeretnénk felhívni az illetékes hatóságok figyelmét, hogy a téma kapcsán időben és pontosan tájékoztassa a lakosságot a szalmonellaügy fejleményeiről. Így talán megmenthető lenne az amúgy fejlődésnek indult ágazat.”
Amint arról beszámoltunk, az Avicola Cãlãrasi termékeit azért kellett kivonni a forgalomból, mert fölmerült a gyanú, hogy ez a vállalat is érintett abban a bűncselekményben, amelynek részesei szervezett bűnözői csoportot hoztak létre, hogy fantomcégek felhasználásával rátegyék a kezüket a romániai baromfihús-piacra, és amely adócsalások révén mintegy 70 millió eurós kárt okozott az államkasszának. Az Avicola Cãlãraºi-t azzal vádolták meg, hogy része a húsmaffiának, ráadásul romlott húst szállított országszerte a hipermarketekbe. Az ügyészek szerint nagy mennyiségű romlott hústermékről van szó, a szállítmányokban rágcsálók nyomaira is bukkantak. Az Avicola Cãlãraºi Rt. a Bukarestben, Brassóban és Kolozsváron működő Selgrosnak küldött szállítmányát – több ezer kiló fagyasztott baromfihúst – visszavonták a standokról. Az országszerte több bevásárlóközpontot működtető Selgros egyébként minőségi kifogások miatt szeptemberben is küldött már vissza hústerméket a beszállítónak, egy esetben pedig meg is semmisített egy szállítmányt. Vladimir Mãnãstireanu, a román Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) vezetője egyébként azt nyilatkozta, a hatóság vizsgálatai nyomán jelenleg sem a szupermarketekben, sem a húsüzletekben, sem a piacokon nem találtak olyan húst, amely problémás lett volna. „Az üzletekben található összes árut ellenőriztük egészségügyi szempontból, a vásárlóknak azt javaslom, hogy csak a húsüzletekből és a piacokról vásároljanak, és kérjenek pénztárblokkot. Garantáljuk, hogy ezek a termékek alkalmasak a fogyasztásra” – szögezte le a hatóság vezetője.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!