Árvíz és ragya támadja a székely krumplit

Miután az árvíz elvitte a székelyföldi krumplitermés jelentős hányadát, a nedves és meleg időjárás miatt a burgonyavész is felütötte a fejét a földek nagy részén.

Bíró Blanka

Jánossy Alíz

2010. augusztus 12., 10:302010. augusztus 12., 10:30

Árvíz mosta el a burgonyatermés jelentős részét, illetve a meleg, párás időjárás miatt burgonyavész pusztítja a megmaradt termést Hargita megyében.

A termésben keletkezett kár összértékét 40–44 millió lejre becsüli Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetője, amiből 5 millió 330 ezret az árvíz okozott, a többit pedig a Phytophtora infestans nevű alacsonyabb rendű gomba okozta burgonyavész. Török elmondta, összesen 6405 hektáron semmisítette meg az árvíz a termést, a burgonyavész pedig 11 600 hektáron fertőzte meg a krumplit.

A szakember arról is beszámolt, hogy a burgonyavészt tartják a krumpli legveszélyesebb betegségének, amely képes akár az egész földterületet, illetve a burgonyafélék családjába tartozó egyéb kultúrnövényeket teljes mértékben kiirtani. Védekezni ellene a gombára ellenálló burgonyafajták termesztésével lehet, illetve gombaölő készítmények permetezésével.

„Legutóbb 32 évvel ezelőtt jegyeztek hasonló méretű burgonyavészt Hargita megyében” – idézte fel a szakember, kifejtve, hogy idén fokozottan nehéz volt védekezni ellene, ugyanis a gyakori esőzések sok esetben lehetetlenné tették a közlekedést a burgonyasorok között, illetve a kiszórt növényvédő permetet a szinte napi rendszerességű záporok lemosták a burgonyáról.

Török arra is kitért, hogy a krumplitermelőknek sok esetben hat-hét alkalommal kellett kiszórniuk a gombaölő szert, hogy hatásos legyen, így is a burgonyatermésben okozott kár mértéke nyolcszorosan meghaladja az összes többi kultúrnövényben okozott kárét.

„Ettől függetlenül, ahol sikerült megfékezni a burgonyavész terjedését, jó termésre lehet számítani, és figyelembe véve, hogy Európa-szerte pusztított az árvíz, minden bizonnyal jó árban is el tudják adni a termelők” – szögezte le az igazgató, hozzáfűzve, hogy ebben az időszakban a gazdák a burgonyavész továbbterjedését azzal tudják megfékezni, ha szártalanítják a krumplit, ezzel megakadályozva a rothadás továbbterjedését a gumókba.

Jelentős kiesésre számítanak a Kovászna megyei burgonyatermésben is. Könczei Csaba, a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője a Krónikának elmondta, itt is megtámadta a burgonyavész az ültetvényeket. Ugyanakkor a krumpli egy része a sok eső miatt már a földben elrohad. Könczei arról is beszámolt, hogy csak a nagytermelőknek volt pénzük, hogy megfelelően védekezzenek a népiesen ragyának nevezett gombás betegség ellen, a kisebb gazdák termése áldozatul esik a burgonyavésznek.

Háromszéken ugyanakkor több mint négyezer hektár mezőgazdasági területet öntött el az ár, a megyei mezőgazdasági igazgatóság több mint 11 millió lejre becsüli a kárt. Legnagyobb területen a búza, legnagyobb értékben a burgonya ment tönkre. A krumpliföldek 75 hektárján teljesen, 466 hektárján nagy részben odalett a termés, a kárt nyolcmillió lejre becsülik.

A szakhatóság elmondása szerint ez a kár valójában csak az, amit a gazdák befektettek a krumpliföldek megművelésébe, és nem számoltak az esetleges nyereséggel. Megtudtuk, elkezdték már a korán termő fajták begyűjtését, de még korai lenne megbecsülni, mennyi lesz a hozam. A szakemberek szerint ugyanakkor kockázatos is becslésekbe bocsátkozni, mivel az befolyásolhatja a piaci árakat.

Naghiu Gheorghe, a szakhatóság aligazgatója elmondta, Kovászna megyében jelenleg mintegy 15 ezer hektáron termesztenek krumplit. Négy esztendővel ezelőtt ez a terület még megközelítette a 20 ezer hektárt, de mivel a burgonya értékesítése bizonytalan, egyre kevesebb területet ültetnek be. A szakember szerint azonban az elmúlt pár év alatt stabilizálódott a felvásárlópiac és az árak is szinten maradtak, így a krumplival beültetett terület is nagyjából állandó azóta.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás