2012. augusztus 16., 09:232012. augusztus 16., 09:23
A jelenleg ellenzékben politizáló, demokrata-liberális parlamenti képviselő szerint a jelenlegi kormányt teljesen felkészületlenül érte a helyzet, így állami támogatásra sem érdemes számítani. „Egyértelmű, hogy a behozatal is jelentősen meg fog növekedni, pedig a mi gazdáink ha nem igazodnak az uniós piacok játékszabályaihoz, az ország standjait ellepik a külföldi termények, és importfüggő országgá válunk” – mutatott rá Valeriu Tabără.
Amint arról több alkalommal is beszámoltunk, a szinte teljes mértékben csapadékmentes nyár hatalmas károkat okozott az ország mezőgazdaságában. A legfrissebb adatok szerint a székelyföldi krumplitermés több mint 70 százaléka tönkrement, a kukoricatermésnek pedig közel felét tette tönkre az aszály országos viszonylatban. Olajtartalom szempontjából a napraforgónál 2-3 százalékos veszteségről lehet beszélni az illetékes szerint, aki elmondta, az egymillió hektárnyi területen hektáronként mintegy 1500 kilogrammos terméssel lehetne lefedni az országos évi fogyasztást.
Az idén betakarított 4,78 millió tonnányi búza nagyjából megfelel az évi szükségletnek, ebből fogyasztásra 3,3 tonna, őszi vetésre 500 ezer tonna kell, további 700 ezer tonna pedig a tartalékot teszi ki. Románia 2011-ben az Európai Unióban első helyen állt a megművelt kukoricaföld szempontjából, termelésben pedig második volt Franciaország után.
A hosszan tartó nyári szárazság jelentős károkat okozott a méhészetekben is. A tavasz is roszszul indult a nagyarányú méhpusztulás következtében. Lázár Tibor, a Hargita Megyei Méhészegyesület elnöke elmondta, a tavasszal elpusztult családokat szám szerint sikerült ugyan pótolniuk a méheszeknek, de az állomány legyengült. Ráadásul a fenntartó hordást sem tudják elvégezni a méhek, mert nincs virág. Lázár Tibor az 1960-as évektől kezdve méhészkedik, de mint fogalmazott, hasonló meleg, száraz időjárással nem találkozott a Csíki-medencében. |
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.