Első alkalommal szervez mezőgazdasági konferenciát Kolozsváron az Aranyosszéki Gazdák Egyesülete február 14–15. között, melynek keretében az agrárszakértők tartanak majd tájékoztató jellegű előadásokat a gazdák pályázati lehetőségeiről, valamint a jelenleg érvényben lévő támogatási rendszerekről.
2015. február 05., 13:292015. február 05., 13:29
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sajtóirodájának tájékoztatása szerint a rendezvényre a Szent János úti Kerék csárdában kerül sor, a részvétel díjmentes.
Az Aranyosszéki Gazdák Egyesületének rendezvényén a meghívott előadók külön foglalkoznak a földügyekhez, vállalkozási és egyesülési formákhoz kapcsolódó jogi tudnivalókkal, a mikrohitelekkel, valamint a magyarországi vidékfejlesztési lehetőségekkel is. A konferencián termékbemutatóra is sor kerül, továbbá sikeres vállalkozók számolnak be munkájuk során szerzett tapasztalataikról.
Február 9-éig várják mindazok jelentkezését – a 0762-248686-os telefonszámon vagy a kolozsgazda@gmail.com e-mail címen –, akik részt kívánnak venni a konferencián, mely hiánypótló jelleggel a gazdálkodással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókkal ismerteti meg a résztvevőket. Az aranyosszéki szervezet 2006-ban alakult meg, hogy támogassa a magyar gazdák termékeinek az értékesítését.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!