A szenátus újabb kilenc hónappal halasztotta el a mezőgazdasági kamarák létrehozását, s amennyiben az alsóház is rábólint az odázásra, akkor immár hatodszorra jelölnek ki végső határidőt az új intézményrendszer megalapítására vonatkozóan.
2015. június 04., 13:512015. június 04., 13:51
Az agrárkamarák létrehozásáról szóló törvényt 2010-ben fogadták el, és 2011 januárjában kellett volna életbe lépnie. Azóta különböző kormányrendeletekkel ötször módosították a határidőt.
A legnagyobb problémát a kivitelezés jelentette: megyei szinten a megszüntetett mezőgazdasági szaktanácsadó hivatalokat – a személyzet „átmentése” érdekében – nem mindenhol tudták átszervezni a törvénynek megfelelően.
Marin Morărescu, a mezőgazdasági minisztérium képviselője a téma kapcsán elmondta, országszerte csupán 14 megyében működik agrárkamara, ezek azonban szakemberhiánnyal küszködnek. Cornel Stroescu, az Országos Agrárkamara ideiglenesen kinevezett elnöke ezt az anyagi háttér hiányával magyarázza.
„A fő cél az, hogy piacot teremtsünk a román termékeknek. Például minden megyében a kamaráknak kellene létrehozniuk a zöldség-, gyümölcs-, gabonaraktárakat, ezt azonban anyagi háttér nélkül, szakemberek hiányában nem lehet kivitelezni” – mondta el a találkozón az ideiglenes elnök.
Az elképzelések szerint egyébként a kamaráknak zonális, megyei és regionális, illetve országos szervezetük lenne. Ezeken belül választanák meg a vezetőséget, ugyanakkor személyzetet is alkalmaznának.
A zonális szinteken létrejövő kamarák legkevesebb 1000–1200 gazdát foglalhatnak magukban. Az agrárkamarák átvennék a szakmai tanácsadás feladatát, a szakképzés irányítását, ők képviselnék minden szinten a mezõgazdaságban dolgozók érdekeit.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!