Késik a gazdák nyilvántartása

Péntektől folytatnák a fertőző kevésvérűségben elpusztult lovak után járó kárpótlások kifizetését – jelentette be Lakatos Péter, a képviselőház gazdasági bizottságának tagja.

Gyergyai Csaba

2008. november 20., 16:002008. november 20., 16:00

Mint mondta, a kárpótlás folyósításának késedelmét az okozta, hogy a mezőgazdasági tárcához mindeddig nem érkezett meg az összes érintett megye részletes kimutatása arra vonatkozóan, hogy összesen hány gazda érintett az ügyben. Lakatos Péter – a kifizetésekre vonatkozó törvény kezdeményezője – úgy tudja: a minisztérium által a megyei mezőgazdasági igazgatóságoknak címzett körlevelében az áll, hogy a tárca november 20-áig várja az intézményektől a kimutatásokat. Amennyiben az igazgatóságok a határidő után küldik el a jegyzéket, megtörténhet, hogy sok gazda elesik a kárpótlástól. A járványos vérszegénységben elpusztult lovak után csak Bihar megyében 330 ezer lejt, országosan több mint 11 millió lejnyi kártérítést kell még fizetni a szakminisztériumnak. Lakatos elmondta: a minisztérium képviselőjének állítása szerint megvan a kárpótlások kifizetéséhez szükséges teljes összeg.

Lóvá tett gazdák

Mint ismeretes, az országos állat-egészségügyi hatóság 2006-ban rendelte el a fertőző kevésvérűségben szenvedő lovak kényszerlevágását, cserében az állam vállalta, hogy a piaci árnak megfelelő kártérítést fizet. Az ország több megyéjében azonban nincs olyan vágóhíd, amely alkalmas lett volna több száz ló levágására. Ezért az érintett tulajdonosok egy része átadta állatait egy olasz cégnek, amely vállalta, hogy Alexandriában leadja azokat egy vágóhídnak, és az ott kapott dokumentáció alapján a gazdák igényelhetik a kárpótlást. Sokan abban bíztak, hogy a kártérítésből egészséges lovat vásárolhatnak, de azt hiába várták. A levágást igazoló papírokat megkapták ugyan a gazdák, de azokon nem az ő nevük, hanem az olasz cég neve szerepel, így az állam nem akar fizetni. A törvény szerint a lovakat nem közvetítőkön keresztül kellett volna leadniuk a gazdáknak, hanem személyesen. A lovak levágásából egyelőre csak a felvásároló cég nyert, amely Olaszországba vitte a levágott állatokat, ahol a lóhúst élelmiszer-alapanyagként értékesítették. Az országszerte pórul járt gazdák többnyire Kovászna, Hargita, Máramaros, Szatmár, Arad, Bihar, Szeben, Krassó-Szörény és Teleorman megyeiek, akiknek több mint 5000, közvetítő révén levágott ló után kellene kárpótlást fizetnie az államnak.

Per és precedens

Amint arról korábban beszámoltunk, 47 háromszéki megnyerte a mezőgazdasági minisztérium ellen indított pert a kifizetések késése miatt. A Kovászna megyei bíróság arra kötelezte a megyei mezőgazdasági igazgatóságot, hogy egy hónapon belül kamatostól fizesse ki a fertőző kevésvérűség miatt 2006-ban levágott lovak után járó, összesen 76 590 lejnyi kártérítést. Több gazda is úgy nyilatkozott, a bírósági ítélet precedenst teremthet, és így megoldódhat a hónapok óta húzódó ügy.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás