Egyáltalán nem burkoltan kormányzati szerepvállalásra invitálta az RMDSZ-t Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a szövetség szombati, Zilahon zajló kongresszusán. Az alakulat 13. nagygyűlésén nem kerül sor tisztújításra, az alapszabály- és programmódosításokon kívül a stratégiai irányelvek elfogadá
Fontos, hogy Románia és Magyarország viszonya partneri, bizalmi viszony legyen, és lát esélyt arra, hogy a mostani helyzet javuljon – mondta Kelemen Hunor az RMDSZ 13. kongresszusának megnyitóján, melyen több mint ezer küldött és meghívott vesz részt.
Operatív csoport létrehozását kérte pénteken Sorin Grindeanu miniszterelnök a romániai oltóanyagkrízis megoldása érdekében.
Tizenhét ország művésze lép fel a május 18-21. között tartandó nagyszebeni dzsesszfesztiválon, melyet immár 47. alkalommal szerveznek meg.
Négynapos vallási utazás indult a nagyváradi egyházmegye egykori legnyugatibb pontjáról a Szent László által alapított város zarándoklati napjára.
Az alapellátás folytonos biztosítását veszélyezteti, hogy az alacsony fizetések és a kifogásolt munkakörülmények miatt egyáltalán nem vonzó már a fiatalok számára a háziorvosi hivatás. Szakmabeliek szerint lassan egész falvak maradnak gyógyító nélkül.
A BBC szakértőkre hivatkozva pénteken azt írta, hogy a világ mintegy 74 országát érintő WannaCry zsarolóvírus az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) által felfedezett és kihasznált biztonsági rést támad a Windows operációs rendszerekben.
Helybenhagyta az olasz Semmítőszék pénteken a Costa Concordia tengerjáró volt kapitányára, Francesco Schettinóra másodfokon kiszabott 16 évi börtönbüntetést. Az ítélet így jogerőre emelkedett, és az eddig szabadlábon védekező volt kapitánynak börtönbe kell vonulnia büntetésének letöltésére.
Valószínűleg kibertámadás érte pénteken több brit kórház informatikai és távközlési hálózatát, és más országokban is hasonló támadások történtek. Theresa May brit kormányfő péntek este közölte, nem a brit egészségügyi rendszer volt az egyetlen célpont, a támadás számos m&
Tizenegy migránst fogtak el a rendőrök Békés megyében Elek és Gyula között pénteken; átadták őket a román hatóságoknak – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Utolsó helyen áll Románia az Európai Unió tagországai közül, ami az egy főre eső családi és gyermeknevelési pótlékra fordított összeget illeti. Az Eurostat adatai szerint 2014-ben 91 eurót költött erre a román állam lakosonként.
A halálhoz, a félelmeinkhez való viszonyunkat boncolgatja a Kolozsvári Állami Magyar Színház szerdán bemutatandó Vakok című előadása. Alkotói egy pénteki sajtótájékoztatón beszéltek az előadásról.
Egyesületbe tömörülve szeretnék elérni az országszerte legmagasabbnak számító albérletárak szabályozását a kolozsvári albérlők.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által koordinált Cyberint Országos Központnak sikerült elhárítania egy kibertámadást, amelynek az egyik kormányintézmény volt a célpontja.
Sem a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház igazgatótanácsát, sem a megyei tanács vezetőségét nem tájékoztatták arról, hogy az intézmény gyógyszerhiánnyal küzd - nyilatkozta pénteken Nagy Szabolcs megyemenedzser.
Egykori közös elődintézményük alapításának évfordulóján egyetemtörténeti kutatásokról és többéves hallgatói csereprogramról kötött együttműködési megállapodásokat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE).
A kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtérről induló négy repülőjáratnak van késése a légiforgalom-irányítók sztrájkja miatt.
A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház épülete elé vonult pénteken reggel az intézmény többtucatnyi alkalmazottja a gyógyszerhiány ellen tiltakozva.