Fotó: Facebook/RMDSZ
Fontos, hogy Románia és Magyarország viszonya partneri, bizalmi viszony legyen, és lát esélyt arra, hogy a mostani helyzet javuljon – mondta Kelemen Hunor az RMDSZ 13. kongresszusának megnyitóján, melyen több mint ezer küldött és meghívott vesz részt.
2017. május 13., 11:392017. május 13., 11:39
2017. május 13., 19:152017. május 13., 19:15
„Mi szívesen segítünk ebben, mert a románok és magyarok nem lehetnek egymás ellenségei. A szomszédság és egymásrautaltság meghatározza a következő nemzedék jövőjét is” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök megnyitóbeszédében szombaton, az RMDSZ zilahi kongresszusán.
„Mondanám azt is, kétévente együtt vagyunk. Az RMDSZ kongresszusára eljönnek a román és a magyar pártok képviselői, a kormány képviselői, eljön az elnöki hivatal képviselője is.
Mint kiemelte: a romániai magyar közösség meg akarja őrizni identitását, jövőt akar tervezni és építeni. Ezért is fontos, hogy a két ország közötti viszony jó legyen.
A Wesselényi Miklóstól kölcsönzött „Nem hátrálunk meg!”-jelmondatról elmondta: nem harci kiáltás, nem valaki legyőzésére szolgál, ez arról a romániai magyar közösségről szól, amely úgy tudott talpon maradni az elmúlt évszázadban is, hogy tette a dolgát, építkezett.
„Bízom abban, hogy az RMDSZ hosszú éveken keresztül meghatározó szereplője lesz a román politikának, az elkezdett érdekképviselet hosszú időkön keresztül folytatni tudjuk. Hallatni tudjuk a hangunkat európai szinten is, hozzájárulunk ahhoz, hogy rendezzük az őshonos kisebbségek helyzetét” – összegzett Kelemen Hunor.
Az RMDSZ több mint 1.000 küldött és meghívott részvételével tartja 13. kongresszusát Zilahon. A nagygyűlés jelmondata a Wesselényi Miklós politikustól kölcsön vett Nunquam reto - Nem hátrálunk meg! A 19. századi erdélyi politikai élet markáns személyiségének stilizált arcképe a jelmondattal együtt az összes bemutatóanyagon megjelenik.
Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke az Agerpresnek elmondta, a kongresszusra mintegy 800 küldött és 200 meghívott jelentkezett be, többek közt a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea és az államelnöki hivatal tanácsosa, Laurenţiu Ştefan. Magyarországról a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Gulyás Gergely a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség alelnöke is jelen lesz a Kárpát-medence magyarságának képviselői mellett.
illetve egy stratégiai dokumentumban leszögezik a szövetség cselekvési prioritásait a következő két évre. Emellett a fiatalok itthon maradásának stimulálására, a családon belüli erőszak ellen és a nemzeti kisebbségek védelmében fogadnak el határozatokat, és bevezetnék az alapszabályzatba a női képviseleti normát, amely szerint a szövetség megyei és országos testületeibe 15 százalékban a Nőszervezet delegálna tagokat.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
szóljon hozzá!