Fotó: CDN.COM
Valószínűleg kibertámadás érte pénteken több brit kórház informatikai és távközlési hálózatát. A jelek szerint más országokban is hasonló támadások történtek. Theresa May brit miniszterelnök péntek esti nyilatkozata szerint nem a brit egészségügyi rendszer volt az egyetlen célpont, a támadás számos más országra is kiterjedt.
2017. május 12., 21:512017. május 12., 21:51
2017. május 12., 23:452017. május 12., 23:45
A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai részlegének tájékoztatása szerint az érintett kórházak zömében akadozik, sok esetben leállt a telefonszolgáltatás és a számítógépes rendszerek működése. Ezekben a kórházakban felfüggesztették a nem sürgősségi problémával jelentkező betegek fogadását, és előre tervezett műtéteket halasztottak el.
A szolgálat digitális rendszereit kezelő részleg – NHS Digital – péntek este kiadott közleménye szerint a probléma legalább 19 angliai körzetben, köztük London, Blackburn, Nottingham, Liverpool és Manchester egyes kórházaiban jelentkezett, de egyes médiaértesülések szerint az ország 40 különböző körzetében mutatkoznak kibertámadásra utaló problémák.
Az első jelentések arról szóltak, hogy a támadás Nagy-Britannián belül Angliára korlátozódott, de péntek este az NHS egyes skóciai körzetei is jelezték, hogy hasonló zavarokat észleltek számítógépes és távközlési rendszereik működésében.
Theresa May is megerősítette péntek esti nyilatkozatában, hogy a támadásnak nem a brit állami egészségügyi szolgálat volt a fő célpontja. A brit miniszterelnök közölte: nemzetközi kibertámadásról van szó, amely sok országban számos intézményt érintett. Hozzátette, hogy a brit kormány elektronikus kommunikációfigyelő kémszolgálatának (GCHQ) országos kiberbiztonsági központja (National Cyber Security Centre, NCSC) is vizsgálja az incidenst az NHS Digital szakértőivel együttműködésben.
A miniszterelnök szerint a brit kormánynak nincs tudomása arról, hogy a kibertámadás elkövetői hozzáfértek volna páciensek személyes adataihoz Nagy-Britanniában. A BBC értesülése szerint a kibertámadás jeleit péntek estig 74 országban észlelték.
A spanyol hírszerzés is arról számolt be, hogy több spanyolországi vállalat informatikai rendszerét támadás érte pénteken. Az NHS Digital szerint úgynevezett ransomware támadás történhetett, vagyis az egészségügyi szolgálat informatikai rendszereiben egy olyan számítógépes vírus terjedhetett szét, amelynek készítői pénzt próbálnak kizsarolni a felhasználóktól a rosszindulatú program által zárolt adatok hozzáférhetővé tételéért (ransom angolul váltságdíjat jelent).
Egyes kórházak jelzései szerint az érintett számítógépeken megjelenő üzenetek 300 dollárnak megfelelő összeget követelnek a bitcoin nevű virtuális valutában. Az NHS Digital közölte, hogy eddigi vizsgálatai alapján a Wanna Decryptor nevű számítógépes vírusvariánsról lehet szó.
Több kórház maga állította le informatikai rendszereit, hogy megvédje adatbázisait a behatolási kísérletektől. Sok körzeti orvos is arról számolt be, hogy nem fér hozzá betegei elektronikusan tárolt adataihoz, köztük az elvégzett vizsgálatok leleteihez. Az NHS szerint ugyanakkor nincsenek arra utaló jelek, hogy a kibertámadás elkövetői hozzáférhettek a páciensek személyes adataihoz.
A brit kormány elektronikus kommunikációfigyelő kémszolgálatának (GCHQ) országos kiberbiztonsági központja (National Cyber Security Centre, NCSC) és az Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA) is vizsgálja az incidenst.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
szóljon hozzá!