Kétnapos kolozsvári látogatása során a Szent Mihály-templomot is felkereste vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfőt elkísérte az emberi erőforrások minisztere és az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is.
Járőröző katonák lelőttek vasárnap délután egy férfit a dél-franciaországi Marseille főpályaudvarán, miután az késsel támadt utasokra – közölte a helyi ügyészség.
A spanyol kormány szerint a hatóságok arányosan léptek fel Katalóniában az illegális önrendelkezési népszavazás megakadályozására, míg a katalán kormány ennek éppen ellenkezőjét gondolja – derült ki a két kormány képviselőinek vasárnapi sajtótájékoztatóin.
Három újoncot is meghívott Románia labdarúgó-válogatottjába Cosmin Contra a világbajnokság európai csoportselejtezőjének utolsó két fordulójára.
Több spanyol városban tüntettek a spanyolok egysége mellett vasárnap, miközben Katalóniában rendőri intézkedések közepette tart a betiltott függetlenségi népszavazás.
Több mint egy évtizednyi szünet után újra lett romániai és magyarországi világbajnok evezésben.
Katalán egészségügyi források szerint 38 ember sérült meg az alkotmányellenes és betiltott függetlenségi referendum elleni rendőri intézkedések során vasárnap.
Magyarország ma már lélekben és testben is elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kolozsvár melletti Szászfenes református templomának vasárnapi avatóünnepségén.
A szavazókörök 73 százalékában megkezdődött a szavazás a katalán önrendelkezési referendumon – közölte Jordi Turull katalán kormányszóvivő vasárnap tartott sajtótájékoztatóján Barcelonában.
Október elsejétől megszűnt a türelmi idő az épületek tűzbiztonsági engedélyének beszerzésére.
A rendőri intézkedés befejezése és a hatóságok távozása után szavazni kezdtek a Barcelona melletti Sabadell kijelölt iskolájában vasárnap délelőtt a spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett katalán függetlenségi népszavazáson.
Bárki, aki szerepel a választójogi névjegyzékben, bármelyik nyitva lévő szavazóhelyiségben voksolhat az önrendelkezési népszavazáson – jelentette be a katalán kormányszóvivő vasárnapi nemzetközi sajtótájékoztatóján Barcelonában.
A spanyol kormány katalóniai megbízottja bejelentette, hogy kiiktatták a vasárnapra tervezett függetlenségi referendum szavazó- és szavazatszámláló rendszerét, teljes mértékig lehetetlenné téve a népszavazás megtartását.
Fontos közép- és hosszú távú kérdéseket is érintő egyeztetést tartottak Kolozsváron a Fidesz és az RMDSZ vezetői szombat délután – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A nemzeti büszkeség kora következik az egész Kárpát-medencében - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Kolozsváron, a reformáció 500. évfordulójára szervezett jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvényén, ahol a legszorosabb értelemben vett lelkipásztori szolgálatot fogalmazott meg elvárásként a teológus ifjúság s
Balog Zoltán szerint a reformáció fél évezredes jubileumán a magyar egyházak együttlétét kell hozzátenni a reformáció igazához. Az emberi erőforrások minisztere a kolozsvári Farkas utcai református templomban, a reformáció éve erdélyi főrendezvényén beszélt erről.
Megszűnik közel 50 éves működés után az Európai Unió (EU) cukortermelésének szabályozására szolgáló kvótarendszer szeptember 30-án, szombaton – közölte az Európai Bizottság.
Óriási tömeg előtt, a vasárnapi katalán függetlenségi népszavazáson való részvételre buzdítva zárták kampányukat a Katalónia elszakadását szorgalmazó pártok és szervezetek péntek este Barcelonában.