Simon Béla, Kolláth Vanda és Juhász Adrián
Fotó: Facebook/Bálint Czucz
Több mint egy évtizednyi szünet után újra lett romániai és magyarországi világbajnok evezésben.
2017. október 01., 15:542017. október 01., 15:54
Románia és Magyarország is több mint tíz év után szerzett újra világbajnoki aranyérmet evezésben: a floridai Sarasota-Bradentonban rendezett idei seregszemle hétvégi döntőiben Ionela Lehaci és Gianina Beleagă könnyűsúlyú kétpárevezős egysége, valamint a Kolláth Vanda kormányossal kiegészült, Európa-bajnok Simon Béla és Juhász Adrián kettese a dobogó legfelső fokára állhatott fel.
Simon a nemzetközi szövetség honlapján elárulta, hogy az egész szezonban egy ilyen győzelemről ábrándoztak, és a futam alatt érezte, hogy képesek lesznek az utolsó ötszáz méteren felérni az első helyre. Az MTI rámutatott, hogy ez volt a sportág történetének negyedik magyar vb-elsősége, de avasárnap még könnyűsúlyú négyesben is döntősök a tengerentúli seregszemlén.
Ionela Lehaci és Gianina Beleagă
Fotó: Facebook
Románia női és férfi nyolcpárevezős kormányos hajói is vasárnap késő délután rajtolnak el dobogós reményekkel, ám addigra már megünnepelték a két 22 éves sportoló szombati sikerét, amelyre tizennyolc éve vártak.
„Megkértem valakit, hogy mondja meg, hányadikok lettünk, mert fogalmam sem volt. Elképesztően boldog voltam, amikor megtudtam, hogy nyertünk" – nyilatkozta Beleagă. A román lányok Új-Zéland és a házigazda Egyesült Államok egységét utasították maguk mögé a dobogón, és így a birkózó Alina Vuc után a második román vb-érmet hoztak idén olimpiai sportágban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!