Fotó: Elpais.com/AP
A spanyol kormány szerint a hatóságok arányosan léptek fel Katalóniában az illegális önrendelkezési népszavazás megakadályozására, míg a katalán kormány ennek éppen ellenkezőjét gondolja – derült ki a két kormány képviselőinek vasárnapi sajtótájékoztatóin.
2017. október 01., 17:532017. október 01., 17:53
2017. október 28., 11:252017. október 28., 11:25
Nem történt népszavazás, sem ahhoz hasonló – jelentette ki Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettes Madridban. Úgy fogalmazott, hogy
Ennek a „bohózatnak” a folytatása nem vezet sehova – mondta és felszólította a katalán vezetést annak "azonnali" befejezésére. Hangsúlyozta, hogy Spanyolország egy konszolidált és erős demokrácia, amelyben az állampolgárok jogai és kötelezettségei felette állnak „kormányaik vágyainak”. Világos, hogy kié a felelősség a kialakult helyzetért – mondta.
„Felelősnek tartjuk Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt és Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminisztert a Katalóniában történtek miatt” – jelentette ki Jordi Turull katalán kormányszóvivő Barcelonában, aki szerint a spanyol rendőrök és csendőrök fellépése nem felel meg az arányosság elvének.
amelyekkel igyekeztek megakadályozni az alkotmánybíróság által felfüggesztett önrendelkezési népszavazást. Arra kérte a sérülteket, hogy tegyenek feljelentést.
A spanyol belügyminisztérium tájékoztatása szerint kilenc rendőr és két csendőr szenvedett sérülést az összecsapásokban, amelyek nemcsak Barcelonában zajlottak, hanem más városokban, például Tarragonában és Lleidában is. A belügyminisztérium egy videófelvételt is közzétett, amelyen az látszik, hogy a csendőröket dobálja egy mintegy húsz főből álló csoport. Barcelona belvárosában egy ponton a referendum védelmezőinek csoportja barikádot is emelt, amelyhez egy építkezésen hagyott anyagokat, egyebek mellett cementes zsákokat használt fel.
Jordi Turull sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a katalán kormány információi szerint
A katalán vezetés szerint a voksolás eredménye jelen körülmények között is érvényes lesz.
Eközben a sajtóban beszámolók jelentek meg arról, hogy vannak helyek, ahol a választásra jogosultság ellenőrzése nélkül gyűjtik az urnákba a szavazatokat.
Miután a spanyol kormány kiiktatta a szavazás számítógépes rendszerének szoftverét, a katalán kormány egy mobiltelefonos applikációt hozott létre, amelyen keresztül ellenőrizni lehet a szavazási jogosultságot a szavazóhelyiségekben. Sajtóhírek szerint azonban ennek működésével is voltak problémák már a nap folyamán.
A magyar közmédia helyszíni tudósítójának az egyik barcelonai szavazóhelyiségben a szavazást lebonyolító önkéntesek azt mondták: az applikációval ellenőrzik a választói névjegyzéket, majd egy füzetbe felírják a megjelentek adatait és a nap végén ellenőrzik, hogy annyi szavazat van-e a dobozban, mint ahány név szerepel a lapokon.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!