Függetlenségpárti tüntetők Barcelona utcáin egy korábbi demonstráción
Fotó: REUTERS
Bárki, aki szerepel a választójogi névjegyzékben, bármelyik nyitva lévő szavazóhelyiségben voksolhat az önrendelkezési népszavazáson – jelentette be a katalán kormányszóvivő vasárnapi nemzetközi sajtótájékoztatóján Barcelonában.
2017. október 01., 09:432017. október 01., 09:43
2017. október 28., 11:272017. október 28., 11:27
Jordi Turull elmondta: nem minden kijelölt szavazóhelyiség tudott kinyitni ezen a napon, viszont a katalán kormány biztosítani kívánja mindenki számára, hogy szavazhasson.
A politikus szerint a népszavazást nem tudják elképzeléseik szerint megrendezni, de igyekeznek megoldásokat találni az akadályokra. „Referendum B” – így nevezte a szóvivő a népszavazást. Mint mondta, mivel a spanyol hatóságok elkobozták a borítékokat, nem tudták kellő számban pótolni őket, ezért ebben az esetben elfogadják a boríték nélkül a szavazóurnába dobott, félbe hajtott szavazólapokat is.
„Mindent megtettek, hogy ledöntsék az online rendszert. Lefoglaltak 1,5 millió borítékot, és 9 millió szavazólapot, de még így sem tudják megakadályozni, hogy ez megvalósuljon” – hangsúlyozta Raül Romevera, a katalán kormány külügyi tanácsosa a sajtótájékoztatón. A politikusok – akik tájékoztatójukat katalánul, spanyolul és angolul tartották – elmondták: érvényesnek tekintik továbbá azokat a szavazólapokat is, amelyeket a választók a hivatalos formátum szerint maguk nyomtattak ki és otthonról hoztak.
Egy akadémikusokból álló héttagú testület hitelesti majd a szavazás szabályosságát, és felsorolták a többségében jogtudósokból álló csoport neveit. A feladatra eredetileg kijelölt úgynevezett választási szindikátust korábban feloszlatták, mert a spanyol alkotmánybíróság napi 12 ezer eurós büntetést szabott ki rájuk, amennyiben folytatják az illegális népszavazás előkészítését. Úgy tudni, hogy az eredetileg kijelölt több mint 2300 szavazóhelyiségből Katalóniában 163 iskola van nyitva, ahova a szülők, gyerekek tanárok lényegében beköltöztek a hétvégére. Az iskolák bejáratánál vasárnap reggel több száz fős tömegek várakoznak arra, hogy 9 órakor megkezdhessék a szavazást. Noha a katalán rendőröknek utasításuk van, hogy kiürítsék és lezárják az épületeket, ez eddig nem történt meg. Viszont helyiek az internetes közösségi oldalakon folyamatosan osztják meg a voksolásra készen álló, berendezett szavazóhelyiségekről készült a fényképeket.
Szombaton még teljesen bizonytalan volt, hogy miként rendezik meg vasárnap Katalóniában a függetlenségről szóló referendumot, miután a spanyol hatóságok kiiktatták a szavazás számítógépes rendszerének szoftverét. A spanyol csendőrök bírói felhatalmazással szombaton elfoglalták a katalán kormány kommunikációs központját, és megszüntették a több mint 2300 szavazóhelyiség távközlési kapcsolatát, az online szavazás lehetőségét. Ez a szoftver szolgálta volna a szavazatszámlálást és annak megosztását is. A spanyol belügyminisztérium tájékoztatása szerint ráadásul a katalán kormány által kijelölt szavazóhelyiségek többségét a hatóságok lezárták.
Jordi Turull katalán kormányszóvivő viszont az intézkedést követően is állította: lesz népszavazás. A referendumot a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, és így az ország törvényei szerint megrendezése illegális. A spanyol kormány hetek óta minden törvény adta eszközét bevetette, hogy megakadályozza a szavazást. Madrid szerint a katalán kormány nem képviseli a katalánok többségének álláspontját.
Carles Puigdemont katalán vezető viszont azt mondta, hogy ha a függetlenségre adott igen szavazatok többségben lesznek, akkor 48 órán belül rendkívüli parlamenti ülésen kinyilvánítják az elszakadást Spanyolországtól.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!