Emberhátrányban rabolt pontot Temesvárról a Cristian Pustai edzette Medgyesi Gaz Metan, amely az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alapszakaszának 22. fordulójában 1-1-es döntetlent ért el hétfő este.
Megszavazta a román parlament kedden a 2017-es állami költségvetést, amely 2,98 százalékos államháztartási hiánnyal számol.
Klaus Johannis államfő a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Pártot tette felelőssé az országban kialakult válságért, és a PSD-től vár megoldást – derült ki abból a beszédből, amelyet alkotmányos jogaival élve az elnök a parlamenthez intézett kedden.
Bár sokáig egy magáncéget keresett a parajdi wellnessközpont üzemeltetésére, az önkormányzat nem bánta meg, hogy nem találta meg. Szükségszerűségből vágott bele, most meg nem engedné ki a kezéből.
Javaslatokat vár Kovászna város önkormányzata a székelyföldi fürdőváros márkaképének a kialakítására. A vonatkozó kérdőívet Gyerő József polgármester tette közzé Facebook-oldalán.
Gyergyócsomafalva hét testvértelepülésével közösen turisztikai katalógus kiadását, valamint a helyi termékek népszerűsítését tervezi – ez fogalmazódott meg a hétvégi nemzetközi turisztikai kerekasztal-beszélgetésen.
Nagyváradé a főszerep a Miskolci Nemzeti Színház Határtalan Napok elnevezésű fesztiválján: a rendezvényen a Szigligeti Színház társulatain kívül Deák Árpád képzőművész és a Várad kulturális folyóirat is bemutatkozik.
Herman Ottó magyar természetkutató, zoológus élete és munkássága az egyik témakör, amelyből a tanulók felkészülnek a biológiaverseny erdélyi fordulójára.
A hétvégi enyhe, esős idő ellenére is optimisták a székelyföldi sípályák működtetői: az iskolások félévközi, egyhetes vakációja miatt az amúgy csupán péntektől vasárnapig nyitva tartó létesítmények hétköznap is várják a télisport szerelmeseit.
A környezetvédelmi hivatal szakemberei kinyomozták, honnan ered a Sepsiszentgyörgyön napok óta érezhető bűz. A város határában lévő földeket megtrágyázták az elmúlt időszakban, és onnan fújja be a szél a szúrós szagot a lakónegyedekbe.
A hét elejétől fogadja a szemetet az uniós alapokból létrehozott kerelőszentpáli regionális hulladéktározó, melynek kivitelezésére hét évet kellett várni. A rendszer teljes beüzemelésére azonban még mindig csak hónapok múlva kerülhet sor.
Megpróbálnak érvényt szerezni a szülők kérésének, hogy a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Gimnázium megtarthassa kilencedikes elméleti osztályát, cserébe pedig lemond a szakosztályról, de nem tudják szavatolni a sikert – nyilatkozta Török Zoltán.
Február 10-éig van közvitán az oktatási minisztérium honlapján a 2017/2018-as tanévre vonatkozó beiskolázási módszertan és naptár tervezete, a végleges változatot a megadott határidő után küldik el a megyei tanfelügyelőségeknek.
Úgy tűnik, lezárul végre az őszi iskolaigazgatói versenyvizsga nyomán kialakult kaotikus ügy: hétfőn mindegyik tanintézet teljes személyzettel kezdheti meg az új szemesztert.
Két friss példa arra, miért tűnik felületesnek, álságosnak az RMDSZ lépten-nyomon hangoztatott újratervezése, megújulása.
Akár az eddigi bírságok tízszeresére is számíthatnak a helyi önkormányzatok a szelektív hulladékgazdálkodásra vonatkozó elíőrások tavaly év végi módosítása miatt. Az erdélyi városok többsége ugyanis egyszerűen nem tud eleget tenni az elvárásoknak.
Hétfő este is a szociálliberális Grindeanu-kabinet lemondását követelő tüntetők vonultak a bukaresti kormány székháza elé, számuk azonban helyi idő szerint este kilenc órakor nem érte el a tizenötezret.
Több erdélyi megyében áradáshoz vezetett a hirtelen jött felmelegedés, illetve az ennek nyomán a magasabb területeken olvadásnak indult hó.