Orbán Viktor Szászfenesen: Magyarország elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyarország ma már lélekben és testben is elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kolozsvár melletti Szászfenes református templomának vasárnapi avatóünnepségén.

MTI

2017. október 01., 13:452017. október 01., 13:45

2017. október 01., 15:062017. október 01., 15:06

A miniszterelnök a település református közösségének gyülekezetszervező, templomépítő munkáját méltatva kijelentette: „ahol van munka, ahol van akarat, tenni akarás és összefogás, ott a segítség sem marad el. (...) Büszkék vagyunk rá, hogy a magyar kormány támogathatta ennek a templomnak a befejezését”.

Megjegyezte:

a templomépítéshez nyújtott segítség részben annak is köszönhető, hogy a Kárpát-medence magyarsága 2014-ben már együtt dönthetett „egy határokon átnyúló, minden magyar közösségért felelősséget vállaló nemzetpolitika” mellett.

„Kérem, ne feledjék, jövőre megint eljön az idő, és megerősíthetjük ezt a szövetséget” – tette hozzá Orbán Viktor.

„Nekünk magyaroknak akkor lesz jövőnk, akkor tudjuk megóvni közösségünket, épületeinket és szellemi örökségünket, ha összefogunk, akkor lesz jövőnk, ha növeljük az óvodák, iskolák számát, és minden magyar gyermek számára elérhetővé tesszük a magyar nyelvű oktatást.

Idézet
Akkor lesz jövőnk, ha megteremtjük annak feltételeit, hogy Önök a szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Itt élhessenek, itt dolgozzanak, itt alapíthassanak családot, és itt járhassanak a gyülekezetbe.

És végül akkor lesz közös jövőnk, ha továbbra is együtt hozzuk meg a közös döntéseket" - fogalmazott a miniszterelnök.

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor kijelentette, hogy Európa nyugati fele nemtörődömségből vagy naivságból eltünteti vallási szimbólumait, és hátat fordít saját kultúrájának, észre sem véve, hogy ezzel saját jövőjét dobja el. „A mai templomavatónk túlmutat önmagán. Olyan mint cseppben a tenger.

Idézet
A magyar ember élni akarásáról tesz tanúbizonyságot”

– hangoztatta.

 

A templomavató istentisztelet keresztelővel kezdődött. A gyülekezet legújabb tagját Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke keresztelte meg.

Prédikációjában Kató Béla erdélyi református püspök a bibliai menedékvárosok példáját idézve azt kívánta, hogy legyen a templom menedék.

Idézet
Nekünk, erdélyi magyaroknak az intézményeink jelentik a menedékhelyet, ahol megőrizhetjük anyanyelvünket, kultúránkat”

– fogalmazott a püspök. Megjegyezte, úgy építették fel a templomot, hogy mellette bölcsőde és óvoda kap majd helyet. Nemcsak a gyülekezet felnőtt tagjai menekülhetnek a templomba, hanem ide hozhatják gyermekeiket is.

Az új szászfenesi református templom •  Fotó: Kiss Gábor Galéria

Az új szászfenesi református templom

Fotó: Kiss Gábor

Orbán Viktor az avatási ünnepség után a templom előtt összegyűlt hívőket emlékeztette arra, hogy ők is szavazhatnak a magyar parlamenti választáson, és kérte a támogatásukat a jövő áprilisban esedékes megmérettetésen.

Idézet
Én csak akkor tudok önöknek segíteni, ha önök is segítenek bennünket”

– mondta a miniszterelnök.

A Kolozsvártól nyugatra fekvő, a várossal csaknem összeépült Szászfenes az utóbbi 15 évben megnégyszerezte lakossága számát. A kedvezőbb ingatlanárak miatt tízezrek költöztek – többnyire Kolozsvárról – a településen felépített tömbháznegyedekbe, így Szászfenes a több mint 30 ezer lakosával ma Románia legnagyobb községe.

korábban írtuk

Orbán Viktor részvételével ünneplik a reformációt hétvégén Kolozsváron és Szászfenesen
Orbán Viktor részvételével ünneplik a reformációt hétvégén Kolozsváron és Szászfenesen

Kolozsváron szombaton múzeumot, vasárnap pedig a református egyház levéltárának új székhelyét is megnyitják, míg Szászfenesen az új református templom avatására kerül sor Orbán Viktor jelenlétében.

A település 14. században épült római katolikus templomát a reformáció utáni két évszázadban a protestánsok használták. Református templom azonban mindeddig nem épült Szászfenesen. A több mint ezer fősre gyarapodott református közösség szerveződő gyülekezete istentiszteleteit előbb egy magánházban, majd a település kultúrházában, később pedig az egyik presbiter tulajdonában levő panzióban tartották.

Máté István lelkész a templomavató előtt elmondta, hogy a teljes beruházás 3,5 millió lejbe (238 millió forint) került, a Bethlen Gábor Alapkezelő 160 millió forinttal támogatta az építkezést.

korábban írtuk

Orbán Viktor Kolozsváron: nemzeti parancs szülőföldjükön megtartani a magyar közösségeket
Orbán Viktor Kolozsváron: nemzeti parancs szülőföldjükön megtartani a magyar közösségeket

A nemzeti büszkeség kora következik az egész Kárpát-medencében - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Kolozsváron, a reformáció 500. évfordulójára szervezett jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvényén, ahol a legszorosabb értelemben vett lelkipásztori szolgálatot fogalmazott meg elvárásként a teológus ifjúság s

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 28., szerda

Székelyföldre látogat a magyar államfő, részt vesz a pünkösdi búcsún is

Négynapos magánlátogatást tesz a Székelyföldön Sulyok Tamás köztársasági elnök – közölte az Agerpres román hírügynökség a budapesti Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva. Az államfő részt vesz a pünkösdi búcsún is Csíksomlyón.

Székelyföldre látogat a magyar államfő, részt vesz a pünkösdi búcsún is
2025. május 28., szerda

Cáfol a prefektus: nem fenyegeti a beomlás veszélye a parajdi sóbányát

Cáfolta szerdán Hargita megye prefektusa a parajdi sóbánya várható beomlására vonatkozó információkat.

Cáfol a prefektus: nem fenyegeti a beomlás veszélye a parajdi sóbányát
2025. május 28., szerda

Holland kábítószer-kereskedőket kaptak el a dél-erdélyi autópályán

Elfogtak két holland kábítószer-kereskedőt a rendőrök a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Arad megyei szakaszán. A két férfit őrizetbe vették, a náluk lévő több mint öt kilogramm kábítószert lefoglalták.

Holland kábítószer-kereskedőket kaptak el a dél-erdélyi autópályán
2025. május 28., szerda

Orbán Viktor a Parajdon kialakult drámai helyzetről: a Székelyföld számíthat ránk!

A magyar kormány támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a parajdi sóbányába beömlő víz miatt kialakult drámai helyzet érintettjeit.

Orbán Viktor a Parajdon kialakult drámai helyzetről: a Székelyföld számíthat ránk!
2025. május 28., szerda

Két nap alatt már másodszor harapott meg embert a medve a Transzfogarason

Újra embert harapott meg a medve a Transzfogarason, miután hasonló eset történt kedden.

Két nap alatt már másodszor harapott meg embert a medve a Transzfogarason
2025. május 28., szerda

Újabb két, Ukrajnából menekülő férfi szorult a máramarosi hegyimentők segítségére

A hegyimentők és a határrendészek megmentettek a keddről szerdára virradó éjszaka két ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül lépték át a román határt – számolt be a Máramaros megyei Salvamont vezetője.

Újabb két, Ukrajnából menekülő férfi szorult a máramarosi hegyimentők segítségére
2025. május 28., szerda

Szembesítettük a rágalmazásaival, mocskolódásaival a magyarországi teológust, „NER-es provokációt” kiált

A Krónikát Pravdának, lapunk főszerkesztőjét „üvöltöző NER-es provokátornak” próbálja beállítani Perintfalvi Rita magyarországi teológus, író azután, hogy Kolozsváron szembesítettük korábbi rágalmazó, becsületsértő, valótlanságokat sorjázó állításaival.

Szembesítettük a rágalmazásaival, mocskolódásaival a magyarországi teológust, „NER-es provokációt” kiált
2025. május 28., szerda

Egy székelyudvarhelyi iskolába is beszivárgott a víz a heves esőzések nyomán

Az elmúlt napok esőzései miatt beszivárgott a víz a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola alagsorába.

Egy székelyudvarhelyi iskolába is beszivárgott a víz a heves esőzések nyomán
2025. május 28., szerda

Több mint 60 településen okozott károkat az özönvízszerű esőzés

Tizenhat megye 62 településén, valamint Bukarestben okoztak károkat az elmúlt napok özönvízszerű esőzései – közölte szerdán a katasztrófavédele

Több mint 60 településen okozott károkat az özönvízszerű esőzés
2025. május 27., kedd

Folytatódik az ópálosi emlékmű körüli álhírterjesztés

Az Arad megyei önkormányzat újabb álhír terjesztésére hívta fel a figyelmet az ópálosi katonai emlékművel kapcsolatban, azt követően, hogy vasárnap a Facebookon a román hősök tiszteletére emelt monumentális alkotás tervezett lebontásáról írtak.

Folytatódik az ópálosi emlékmű körüli álhírterjesztés