Halálgyakorlatok című, a magyarországi Magvető Kiadónál 2022-ben megjelent verseskötetéért Fekete Vince költő a Romániai Írók Szövetsége díjában részesült – adta hírül a Helikon.
A tanügyi alkalmazottak sztrájkja indokolt, de szükség van egy kompromisszumos megoldásra, amely lehetővé tenné az országos vizsgák eredeti ütemterv szerinti megszervezését – jelentette ki kedden a Szülői Szervezetek Országos Szövetségének elnöke.
Meghalt hétfőn kerékpározás közben egy 9 éves Szilágy megyei kislány, miután megijedt egy szemből jövő quadtól, és leesett a bicikliről.
Felrobbant kedden az Ukrajna délkeleti részén, a Dnyeper folyón épített Nova Kahovka-i gát, a helyszínen készült felvételek tanúsága szerint a létesítmény körül több robbanás is történt.
Az alacsony felvásárlási árak miatt nehéz helyzetbe került a romániai tejtermelés. Haller Zoltán, a Román Tarka Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének vezetője a Krónikának elmondta, első lépésként a gyenge minőségű importtej leállítását sürgetik.
Az Európai Unió szeptember közepéig meghosszabbította az Ukrajnából származó gabonafélék – a búza, kukorica, repcemag és napraforgómag – behozatalára vonatkozó korlátozást – jelentette be az Európai Bizottság hétfő este.
Égő autóhoz riasztották hétfőn este a tűzoltókat a Kolozs megyei Jegenyén.
A világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a 8125 méter magas Nanga Parbatra indul június 6-án, kedden Varga Csaba Nagyváradon élő hegymászó, építész – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Elégedetlenségeket szül a Moldovai Köztársaságban a román állampolgárság visszaszerzését célzó ügyintézés lassúsága. Egyes igénylők szerint üzletté vált a könnyített honosítás, amelynek haszonélvezői lettek a pénzért közvetítők.
Súlyos vádakkal illeti a bukaresti sajtó a jelenleg európai parlamenti képviselőként tevékenykedő Mihai Tudose volt miniszterelnököt, aki állítólag szexuálisan zaklatta egyik volt asszisztensét, egy másikkal pedig ugyancsak minősíthetetlenül viselkedett.
Hiánypótló, az iskolai tanításból részben vagy teljes egészében kimaradó tudnivalókkal – többek közt az életmentés, elsősegélynyújtás oktatásával – bővíti a gyerekek, fiatalok ismeretanyagát az MCC.
Akár már ezen a hétvégén benyújthatja lemondását Nicolae Ciucă miniszterelnök, ehhez azonban az szükséges, hogy addigra befejeződjön a két hete tartó pedagógussztrájk.
A tanügyi alkalmazottak követelései teljes mértékben megalapozottak, a tanároknak azonban hivatástudatból kellene tekintettel lenniük a vizsgák elé néző tanulókra – üzente Lucian Romaşcanu kulturális miniszter az oktatók napja alkalmából.
Megütközést váltott ki Romániában Klaus Iohannis államfő feleségének hétvégi németországi vendégeskedése, ahol rendkívül drága ékszereket viselt a „civilben” angoltanárnő Carmen Iohannis.
A medve, a vaddisznó és egyéb vadállatok által okozott mezőgazdasági károk hazai listája kibővült a vetési varjak pusztításával. Dél-Romániában és a partiumi megyékben idén számottevő kárt okoztak a frissen kikelt kukoricavetésekben.
Június 30-áig kell befejezni a számos egészségügyi gondot okozó parlagfű irtását, hogy meg lehessen akadályozni a gyomnövény virágzását. A polgármesteri hivatalok hatáskörébe tartozik az ellenőrzés és a kaszálást elodázó telektulajdonosok megbírságolása.
Cáfolta az ukrán hadsereg hétfőn azt az orosz állítást, hogy az orosz erőknek „átfogó ukrán offenzívát” sikerült vasárnap visszaverniük a Donbaszban.
Egy 48 éves férfi holttestét hozták le hétfőn a Fogarasi-havasokból a SMURD rohammentő-szolgálat helikopterével a hegyimentők.