A csavar a történetben az, hogy a romák személyazonossági igazolványaik szerint – már amelyik rendelkezik ilyen okmánnyal – Brassó megyei, szászmagyarósi lakosok, de házaik Kovászna megyei köz- és magánterületeken állnak, törvénytelenül.
A tisztán adminisztratív jellegűnek látszó probléma megoldását évek óta keresik a két megye vezetői, de mindeddig nem sikerült egyről a kettőre jutniuk. A megyehatárok átrajzolása „megoldást” jelentett volna ugyan, ám ez a folyamat rendkívül nehézkes és bonyolult.
Most azonban úgy tűnik, végérvényesen rendeződik a bölöni–szászmagyarósi romák helyzete. Azt találták ki ugyanis az elöljárók, hogy medermódosítással eltérítenek egy patakot, ezzel pedig a romák lakhelye fizikailag is Brassó megyébe kerül át. Mert bürokratikus szempontból jóval egyszerűbb egy patakot eltéríteni, mint egy eszmei jellegű megyehatárt módosítani. Az már csak szerencsés körülmény, hogy a megyehatár egybeesik a patakkal, Kovászna megye pedig nem veszít területéből, mert odébb visszakanyarítanak egy ugyanakkora területet Brassó megyéből.
Annak groteszk és abszurd jellegén túl, hogy földrajzi adottságokat könynyebb megváltoztatni, mint egy adminisztratív előírást, az intézkedés üzenete megdöbbentő. Hiszen végső soron arról van szó, hogy egy bizonyos terület egyik megyéből átkerüljön a másikba. Vajon ebben az esetben nem lenne-e könnyebb és elegánsabb egy tollvonással megváltoztatni a megyehatárt, mint talajgyaluval és kotrógéppel átszabni a tájat? Mi mozgatja az ilyen döntéseket? Milyen ráció, milyen körülmények kényszerítenek döntéshozó elméket ilyen megoldások kitalálására és megvalósítására, békeidőben, egy demokratikus, európai államban? És vajon hogyan érezhetik magukat azok, akiknek – legyenek „akár” romák, akik törvénytelenül élnek egy bizonyos helyen – lakóhelyét fizikailag is leválasztják egy megye területéről, és egy másikhoz csapják?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
