2008. október 15., 00:002008. október 15., 00:00
És mindennek a piacokat felborító ármegbicsaklásnak világot kupán vágó nóvuma csupán annyi volt, hogy először szembesült a gazdasági világ a ténnyel: a piacok sokkal hektikusabban függnek össze, semmint azt a korábbi kvaterkázó kapitalizmus alapján gondolni lehetett.
Ma azonban más a válság oka. És ez elsősorban az amerikai – immár mondhatni: népivé vált – banki szemléletből adódott. Abból, hogy a piacon a legfontosabb áruvá maga a pénz vált. Az amerikai bankvilág hitelkonstrukciói vezettek oda, hogy korunkban a nagyobb értékű áruk, például az ingatlanok vásárlói, valamint a befektetők nem magára az árura és az üzlet reális termelési feltételeire figyelnek, hanem annak hitelkonstrukciókkal aládúcolható megalapozására. A pénz fontosabb áruvá lett, mint az általa vásárolható konkrét igényektől függő „megfoghatóság”. Így szakadt el az emberi szükségletek reáliáira hangolt áruvilág a hitelvilágtól.
A szakadék pedig most lett láthatóvá.
Most látható, hogy egy piaci álság válságával van dolga a világnak.
Persze, igazából csak a közgazdászok és a piacelemző szakemberek számára. Ők látják, hogy a lecsapolódó hitelmocsarak alján mi gyűlt össze, mit emésztettek el ezek a pangó vizek, és ők tesznek javaslatot a pénzpiacok újabb élővíz-világának a kialakítására is. Javaslatok vannak bőven. Legtöbben – mint például a friss közgazdasági Nobel-díjas Krugman is – az állam nagyobb piaci befolyásoló szerepe mellett teszik le a voksot. Ez, persze, többféleképpen is kialakítható. Vezethet ez állammal összenőtt haveri kapitalizmushoz, amit a kelet-európaiak már ismernek, és vezethet olyan, a globális piacok feletti nagyobb államközi felügyelethez, amelynek intézményeiről – most, az új dolgok hajnalán – még vajmi keveset tudhatunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
