Egyszerű volt ugyanis a képlet, míg a marosvásárhelyi Pro Európa Liga aktivistájaként próbálta képviselni a kászoni és a hadrévi romákat. Akkor kétsége sem támadhatott afelől, hogy határozottan kell fellépni az elesettek, a meghurcoltak védelmében, minden eszközt be kell vetni az állam ellen, mely nem látja el a rá háruló feladatokat. Mert a kászoni és hadrévi romák ügyében kétszeres az állam felelőssége. Maguk a pogromok is az elmulasztott hatósági fellépés következményei. A hadrévi román és a kászoni magyar közösség a hatósági tétlenség láttán nyúlt az önbíráskodás eszközéhez, és tévesztette szem elől, hogy nem az egész roma közösséggel, hanem csak annak egyes tagjaival gyűlt meg a baja. De azért is felelős az állam, hogy csak tessék-lássék módon tesz ezt-azt a romaügyben hozott strasbourgi ítéletek végrehajtásáért. Tétlenségével mintha tüntetőlegesen üzenné: nem ért egyet az ítéletekkel, nem érez felelősséget a történtekért. Nos, az e mulasztásokat felhalmozó államnak került az apparátusába Haller István azzal, hogy beválasztották a diszkriminációellenes tanácsba.
Való igaz, az elmúlt 18 év ahhoz szoktatott bennünket, hogy az állami tisztségbe jutók hirtelen másképpen kezdik látni a világot. A jól fizetett tisztségek, a kényelmes bársonyszékek úgy hatnak, mint mágnes az iránytűre. Nem egyszer érezhette az ember, hogy az arra hivatottak immár nem őt képviselik Bukarestben, hanem Bukarestet jelenítik meg vele szemben.
Haller István az állam kötelékében is megpróbálta ugyanazt tenni, amit mozgalmárként tett. Noha a józan ész azt mondatja, nem lehetne hatékony egy olyan állam, amelynek hivatalnokai extrém eszközökkel próbálnák érvényesíteni akaratukat, Haller példája mégis üdítő kivételnek tűnik. Azt mutatja ugyanis, hogy a szerepcsere nem föltétlenül jár együtt az iránytévesztéssel, vannak iránytűk, amelyek nem lengnek ki a bukaresti mágneses térben.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
