Zavarban...

Ezen nem változtat semmit az a tény, hogy Zsófi két és féléves és a saját lányom. De cigányoz...És állandó csicsergése és meséi folyamában elveszett, hogy hol hallotta, kitől tanulta. Így azonos forgatókönyv szerint zajlanak a mérkőzések. Ő meglátja, és a felismeréstől boldogan, csengő hangon felkiált: Cigány!, majd huncutul rámnéz, mert tudja, és roppant élvezi, hogy minden alkalommal végeérhetetlen magyarázkodásba bonyolódom. Az egyenlőségről, a népekről, nemzetekről, a különbözőség szépségeiről, a kisebbségekről, amik mi is vagyunk, a magyarságról, arról, hogy valahol Afrikában ébenfekete kisbabákat hordoz a hátukon az édesanyjuk. És kínlódom, hogy megértse, apró fürtös fejében összeálljon a kép, hogy ne kelljen majd előítéleteket cipelnie magával. Értem, zárja le a maga részéről, és már valami egyébről csacsog. De később, ha rászólok, hogy ne a blúza ujjába törölje az orrát, azonnal rávágja: mint a cigányok. Nem – mondom következetesen –, mint a neveletlenek. És kezdem elölről, érvelek, példálózok, mesélek, és ő csak kuncogva bólogat. Egy délután Zsófi elvitt a játszótérre és megengedte, hogy magasra hajtsam a hintát, amelyiken ő ült, és önfeledten sikongott. Váratlanul négy gyerek jelent meg a hinták mellett, hat-hétévesek voltak, egy kisfiú és három kislány: romák. Árnyalatnyival közelebb álltak meg, mint ami még nem zavar, és úgy néztek, megalázkodva, tágra nyílt szemekkel, mint amikor kéregetnek. Megkönnyebbültem, mert csak hintázni akartak. Mi, az ott tébláboló anyák, valahogy gyanúsan udvariasan és túl gyorsan szedtük le csemetéinket, hogy átengedjük a hintákat. Komoran és lendületesen hajtották. Amikor már magasan a fejünk felett szálltak, lekiáltották az első trágárságot, majd a pornográf szóképek áradatát zúdították ránk, döbbenten hallgatókra. Egyre hangosabban, és kihívóbban, mint akik várják, hogy valaki konfrontálódjon, szóljon végre, hogy ezt mégsem illik, ne itt a kicsik előtt, beszéljük meg, mi mit jelent, bármi. Mindenki lesütötte a szemét. Nyúltam Zsófi keze után, menjünk. Szótalanul lépegetett, majd vigasztalóan mondta: cigányok. Rátaláltam a hangomra, és csakazértis replikáztam: neveletlenek.