2009. február 19., 10:152009. február 19., 10:15
Ezen nem változtat semmit az a tény, hogy Zsófi két és féléves és a saját lányom. De cigányoz...És állandó csicsergése és meséi folyamában elveszett, hogy hol hallotta, kitől tanulta. Így azonos forgatókönyv szerint zajlanak a mérkőzések. Ő meglátja, és a felismeréstől boldogan, csengő hangon felkiált: Cigány!, majd huncutul rámnéz, mert tudja, és roppant élvezi, hogy minden alkalommal végeérhetetlen magyarázkodásba bonyolódom. Az egyenlőségről, a népekről, nemzetekről, a különbözőség szépségeiről, a kisebbségekről, amik mi is vagyunk, a magyarságról, arról, hogy valahol Afrikában ébenfekete kisbabákat hordoz a hátukon az édesanyjuk. És kínlódom, hogy megértse, apró fürtös fejében összeálljon a kép, hogy ne kelljen majd előítéleteket cipelnie magával. Értem, zárja le a maga részéről, és már valami egyébről csacsog. De később, ha rászólok, hogy ne a blúza ujjába törölje az orrát, azonnal rávágja: mint a cigányok. Nem – mondom következetesen –, mint a neveletlenek. És kezdem elölről, érvelek, példálózok, mesélek, és ő csak kuncogva bólogat. Egy délután Zsófi elvitt a játszótérre és megengedte, hogy magasra hajtsam a hintát, amelyiken ő ült, és önfeledten sikongott. Váratlanul négy gyerek jelent meg a hinták mellett, hat-hétévesek voltak, egy kisfiú és három kislány: romák. Árnyalatnyival közelebb álltak meg, mint ami még nem zavar, és úgy néztek, megalázkodva, tágra nyílt szemekkel, mint amikor kéregetnek. Megkönnyebbültem, mert csak hintázni akartak. Mi, az ott tébláboló anyák, valahogy gyanúsan udvariasan és túl gyorsan szedtük le csemetéinket, hogy átengedjük a hintákat. Komoran és lendületesen hajtották. Amikor már magasan a fejünk felett szálltak, lekiáltották az első trágárságot, majd a pornográf szóképek áradatát zúdították ránk, döbbenten hallgatókra. Egyre hangosabban, és kihívóbban, mint akik várják, hogy valaki konfrontálódjon, szóljon végre, hogy ezt mégsem illik, ne itt a kicsik előtt, beszéljük meg, mi mit jelent, bármi. Mindenki lesütötte a szemét. Nyúltam Zsófi keze után, menjünk. Szótalanul lépegetett, majd vigasztalóan mondta: cigányok. Rátaláltam a hangomra, és csakazértis replikáztam: neveletlenek.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.