Kiss Judit
2017. május 03., 00:08
2017. május 03., 00:08
Megalázó bánásmódban részesítette, letessékelte a járműről az autóbuszsofőr a minap azt a Iaşi megyei látássérültet, aki vakvezető kutyájával együtt akart volna utazni a közszállítási járművön – teljes mértékben törvényesen.
A fehér botos férfi a rendőrséget hívta, azonban a helyszínre érkező közeg sem ismerte a vonatkozó törvényt, és ő is ráförmedt a kutya segítségére szoruló utasra. Ironikusan hangzik ebben az esetben, de vak vezetett világtalant: a sofőr és a rendőr sem tudta a jogszabályt, és a látássérült „világosította fel” őket.
A sok esetben mindenhatónak bizonyuló Facebookra kellett felkerülnie az esetnek ahhoz, hogy különböző virtuális lépcsőfokokon „felfelé” araszolva, gyorsan elérje a belügyminiszter és a képviselőház elnökének ingerküszöbét. A szintén a mindenható közösségi oldalon posztoló honatyák minősíthetetlennek nevezték az esetet, azt ígérték, lépéseket tesznek, felelősségre vonják az érintetteket, ugyanakkor remélik, egyre kevesebb hasonló eset fordul majd elő, és mindenkinek tiszteletben kell tartania a fogyatékkal élők jogait.
Bizonyára nem ritka nálunkfelé a társadalom részéről érkező közömbösség és érzéketlenség: az emberek jó része nemtörődöm módon viszonyul a fogyatékkal élők jogaihoz, mindennapi nehézségeihez. Egy, szintén kiképzett eb segítségére szoruló nem látó nőt utasítottak ki pár hónapja egy kolozsvári kenyérboltból azzal az indokkal, hogy az állatnak semmi keresnivalója az üzletben. Holott a vonatkozó törvények értelmében Romániában látássérülteket segítő, vakvezető kutyákat be kell engedni a nyilvános térbe. Arról nem is szólva, mennyire mindennaposnak számít, hogy a kerekesszékesek számára fenntartott parkolóhelyekre állítják járgányukat egészséges emberek.
Elég valószínű, hogy egyre-másra történnek hasonló esetek, csak épp nem szerez tudomást róluk a sajtó, így csigalassúságú a folyamat, amelynek eredményeként valamikor a távoli jövőben a hatóságok és a hétköznapi emberek is elfogadják, tiszteletben tartják a fogyatékkal élők jogait.
A romániai realitást híven tükröző iaşi-i esetnek csak egyik szegmense, hogy a rendőr és a járművezető nem ismeri és nyilván nem tartja tiszteletben a látássérültek jogait szabályozó törvényeket. Másik lényeges vonatkozás, hogy egyeseket bírságokkal, törvényekkel kell kötelezni arra, hogy emberi módon viszonyuljanak embertársaikhoz, sőt még jogszabályok nyomására sem viselkednek humánusan. És vajon milyen távol áll a sokat hangoztatott normalitástól az, hogy egyenesen a belügyminiszter fülébe kell jutnia egy-egy hasonló ügynek ahhoz, hogy az érzéketlen illetékesek rádöbbenjenek: tetszik, nem tetszik, nekik is be kell tartaniuk a törvényt?
Balogh Levente
Miután a valóság Călin Georgescu személyén keresztül jókorát rottyantott a romániai közélet ventilátorába, az ember igyekszik nagyon óvatosan jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatosan, mi várható a vasárnapi parlamenti választáson.
Páva Adorján
JEGYZET – Gyermekkorom nyári vakációiban több hetet nagyszüleim tanyáján töltöttem, a román–magyar határ közvetlen közelében. Gyerekkorom egyik „legmerészebb” tetteként átpisiltem Magyarországra.
Gazda Árpád
Romániában mintha egyre inkább messiásválasztásra hívnák urnákhoz az embereket. Az eredményt pedig az algoritmus adja.
Balogh Levente
A precízen, az elnökválasztás előtti utolsó napokra időzített, egy ügyfeleit átverő ingatlancég által bérelt géppel való utazással megszorongatni próbált Marcel Ciolacu számára valóban nem jött jól a leleplezés.
Makkay József
Pattanásig feszült a helyzet a nyugat-, és a kelet-európai gazdák körében. A területalapú agrártámogatások lefaragása, a tehéntartás korlátozása és a vámmentes dél-amerikai mezőgazdasági termékek behozatala miatt több tízezer gazda tüntetne.
Páva Adorján
A kisgyerek nehezen dolgozza fel, hogy a Mikulás igazából nem létezik – nagyjából ugyanilyen küzdelmes folyamat Románia számára elfogadni Koszovó, vagy akár önmaga része, Székelyföld létezését is.
Kiss Judit
Görgetünk, bámuljuk képernyőinken hírfolyamok végtelenített, soha el nem fogyó szalagjait. Ha netán szokatlanabb időjárási mozzanat történik odakint, legtöbbször nem is az ablakon kitekintve vesszük észre.
szóljon hozzá!