2012. augusztus 20., 07:372012. augusztus 20., 07:37
Ép ésszel szinte felfoghatatlan, hogy 2012-ben a magát a civilizált nyugati világ részének tekintő Romániában olyan bírósági ítélet születhetett, amelyben megtorpedózták a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását jogos tulajdonosának. Ezért a hangunk hallatása a kül- és belföldi fórumokon kötelesség. (Mindemellett türelmetlenül várjuk az RMDSZ-es illetékesek részéről, hogy más, elorzott, a romániai magyarság számára nagy jelentőségű ingatlanok ügyében is hasonló vehemenciával álljanak ki – mint például a nagyváradi premontrei gimnázium épülete).
Ilyen körülmények között szinte már üdítően hat, hogy a felfüggesztett államfő köszönetet mondott a magyaroknak a referendummal szembeni érdektelenségük miatt. Băsescu gesztusa persze érthető, hisz kis túlzással a magyarok az egyetlen közösség, amely végig stabilan kitartott mellette. Mert bár csupán annyi autonómiát ígért a székelyeknek, amennyit a caracaliaknak, azért mégis elismerte például az alternatív románoktatás fontosságát.
Băsescu mostani, az elvakult nacionalizmus káros mivoltáról szóló kijelentésére is érdemes odafigyelni. Ha joggal nevezzük bosszantónak egyes román politikusok soviniszta kijelentéseit, ugyanúgy fölöslegesek és károsak a magyar részről elhangzó bornírtságok, mint amilyen Kőszegi Zoltán fideszes honatya revízióról szóló eszmefuttatása. Tekintélyes, erős anyaországra van szükségünk, amely hatékonyan tudja támogatni a határon túli magyarok önrendelkezési törekvéseit – a Jobbikkal nemzeti mázzal leöntött hőbörgésben versengeni akaró megnyilvánulások azonban épp ez ellen hatnak. Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi, feszült helyzetben épp azok malmára hajtják a vizet, akik saját tehetetlenségük palástolására a magyarokat tennék meg bűnbaknak az ország állapotáért.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.