2009. április 22., 11:532009. április 22., 11:53
Miközben mindkét ügy kapcsán megemlíthető a magyar közösségek határokon átívelő kapcsolatépítése – Overdose tulajdonosa felvidéki magyar üzletember, aki azért neveltette Magyarországon lovát, hogy az a magyar színeknek hozzon dicsőséget, míg a bolíviai ügy kapcsán erdélyi és magyarországi magyarokat egyaránt megöltek, illetve gyanúba fogtak – , Overdose esetében jogosan lehetünk büszkék, a Santa Cruzban történt rajtaütés kapcsán viszont a döbbenet és az esetleges szégyenérzet mellett az egészséges kétely is helyet kaphat.
A kivégzett magyarok – a bolíviai-magyar egykori zsoldos és a radikális jobboldali körökben forgó erdélyi fiatalember – múltja és az általuk képviselt szubkultúra ismeretében az még hihetőnek tűnik, hogy kevés racionális meggondolással, ám annál nagyobb mértékű romantikus felbuzdulással, amolyan modern kori Bem apóként vagy Lord Byronként valóban részt akartak venni a Santa Cruz-i autonómiaküzdelmekben.
Ám az Evo Morales elleni merénylet terve az eddigi, igencsak hiányos információk és bizonyítékok alapján meglehetősen meredeken hangzik. Morales ugyanis egyike azon radikális baloldali populista jelszavak segítségével hatalomra került dél-amerikai államfőknek, akik népszerűségüket az ostromlott vár-érzés erősítésével, a szegények védelmezőjeként tetszelgő államfő életére törő, ármánykodó külföldi kapitalisták rémképével próbálják megőrizni.
Könnyen előfordulhat, hogy a kétes indokokkal kivégzett magyarok csupán áldozatok egy olyan politikai játszmában, amelyben az egyik oldalon egy, indián honfitársai javára részrehajló, az európai gyökerű polgárokat viszont többletadóval és államosítással sanyargató elnök, a másikon pedig a gazdasági és politikai befolyásukat megőrizni kívánó körök megmaradása a tét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok