2009. március 03., 10:332009. március 03., 10:33
Kedves jó barátunk szabadúszó, szerinte ez az amúgy kényelmes, de pénzügyileg szerfelett kockázatos mesterség a válság elharapózódása óta egyenesen életveszélyes. A haver már levegőt is csak óvatosan vesz, mert nem tudhatja, mi történik a következő tíz percben: lesz-e megrendelés, vagy a meglevőt is visszamondják.
Eközben a telefonszámlája az egekig ugrott, a hitele havi részlete megkétszereződött, s a gyermek sem eszi már a spenótot. Szóval jön a baj csőstül, sorolja, s mindenkiben felhorgad az empátia, mert saját válságos állapotát felismerni véli. S akkor jövünk be mi a képbe, elképedve hallgatom, hogy barátnőnk ujját vádlón ránk szegezve vigasztalja elkeseredett szabadúszónkat. Hogy ne törődjön semmivel, lazítson és éljen a mának, mert ugye például K-ék, s mutatóujja meg sem rezdül, úgy irányul ránk, tavaly mielőtt beköltöztek volna a falusi házukba összecsomagoltak, s elmentek a tengerre.
Azóta sincs kerítésük… A nappaliba is már hónapok óta tervezik a bútort, erre szilveszterre is elutaztak, s ha hozzájuk érkezel még mindig a kopott, elferdült ágyra ültetnek. A szónoklat hatásos, szabadúszóilag fuldokló barátunk is látja a mentőcsónakot az alagút végén, engedtessék meg a képzavar. S így magasztosul fel családunk zavaros pénzügyi helyzete, prioritásaink összevisszasága, halogató politikánk vagánysággá, s így leszünk a hétköznapi kihívások fölé emelkedő bohémek.
Nem kis gondolkodás után magam is arra a következtetésre jutok, hogy ösztönös döntésünk valóban követendő példa, és aprólékosan kigondolt stratégia lehet ebben a válságos időszakban. Különben nem éhen, de az aggódásba fogunk belepusztulni. S az meg kinek jó? És még edzettek is vagyunk, hiszen az elmúlt évtizedekben szüleinktől is csak azt hallottuk, hogy ha tovább drágul az olaj, kenyérre se lesz pénzünk, majd idegesen kifizették a termopánablakot, a saját kazánt s a vasajtót.
Minden ősszel sóhajtva fogadtuk el, hogy ezúttal tényleg megvesz az Isten hidege, mert ezt a fűtésszámlát már képtelenség lesz kifizetni. Tényleg nincs még új bútor a nappaliban, s kerítés sincs, de komolyan mondom, kerítés nélkül tágabb a láthatár.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.