Uszító államfő

Már épp úgy tűnt, hogy korábban példátlan szolidaritásnak lehetünk szemtanúi magyarok és románok között: Marian Cozma román kézilabdázó tragikus veszprémi halála nyomán a két nemzet együtt osztozott a család gyászában.

Balogh Levente

2009. február 16., 10:122009. február 16., 10:12

A bukaresti sajtóorgánumok majd’ mindegyike azt emelte ki, milyen megható volt, ahogy az egyszerű magyar polgárok százai gyertyákat gyújtottak és virágokat helyeztek el a meggyilkolt román fiú emlékére. Ebbe az „összeborulásba” böffent bele Traian Băsescu, amikor a hétvégén durván kikelt az autonómia ellen, ismét úgy adva a székely közösségnek az egyik kezével, hogy a másikkal el is vett tőlük. Az államfő – aki a jelek szerint úgy döntött, a Székelyföldön kezdi meg választási kampánykörútját – sajátos taktikát alkalmazott. Miközben a helyi önkormányzatok képviselőivel folytatott megbeszéléseken készségesnek mutatkozott a székely közösség sajátos problémáinak megoldására, a nyilvánosság előtt már súlyos vádakkal illette a magyar önkormányzatokat, arrogáns stílusban oktatva ki mindenkit, mennyire alkotmányellenes a területi autonómia követelése. Egyértelmű: a második elnöki mandátumra pályázó Băsescu kettős kommunikációjával egyrészt a székelyek jóindulatát próbálta megszerezni, másrészt viszont a román nacionalistákat kenegette hájjal. Emellett a magyar kérdés ismételt központba helyezésével az általa összegründolt – és irányított – kormány tökéletlenségéről is elterelte a figyelmet, hiszen most igazából arról kellene szólnia a közbeszédnek, hogy még mindig nincs az országnak elfogadott költségvetése. Az elnöki performansz azt jelzi, a gazdasági válság közepette megtartandó államfő- és EP-választások előtt ismét jelentős teret kap majd a magyar kérdés. Ami amúgy nem is lenne baj – ha nem abban a kontextusban történne, hogy az alkotmány szentségéről tartott elnöki előadás faragatlan, büdös lábú uszításba torkoll, amelynek során Băsescu etnikai tisztogatással vádolja a székely önkormányzatokat. Az államfői szintre emelkedett uszítás ellen most valódi összefogás szükséges: a magyar politikai és társadalmi szervezeteknek az autonómia ügyének következetes képviselete és a hangulatkeltés elutasítása mellett egységesen és határozottan kell számon kérniük az elnökön és a kormányon mindazt, amit Băsescu a hétvégén megígért.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

2025. június 19., csütörtök

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében

A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Nicuşor Dan diplomáciája
Nicuşor Dan diplomáciája
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

2025. június 10., kedd

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Elsöpör az AUR-hullám?
Elsöpör az AUR-hullám?
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Huszárok a sós vízben
Huszárok a sós vízben
2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben