2008. december 04., 09:002008. december 04., 09:00
Az eredmények hallatán a kudarcot vallott politikus hosszú perecekig üvöltő hangnemben átkozódott és szitkozódott, majd amikor kissé berekedt, és ismételgetni kezdte önmagát, meg valószínűleg az asztalt csapkodó ökle is megfájdult, félretolta a bontatlan pezsgősüveget, a szekrényébe nyúlt és kiemelt egy, a kampánykörúton összeszedett üveg szilvapálinkát, töltött és szemrebbenés nélkül felhajtotta.
Aztán ezt a mozdulatot megismételte még háromszor-négyszer, majd szánalomra méltó tekintettel fohászkodni kezdett: „Édes Atyám, Úristenem, mondd, miért fordítottál hátat nekem? Nem láttad, a kampányomban mennyi szegény embert segítettem, uniós lisztet, cukrot osztogattam, az ovisoknak szép, kis zászlókkal meg lufikkal kedveskedtem, a szerencsétlen cigányoknak még a párt benzinpénzét is odaadtam. Utat, iskolát, kultúrotthont, vízhálózatot, gázbevezetést, európai pénzeket, minden lehetőt és lehetetlent megígértem, egyik szalagot a másik után vágtam, hideg kultúrotthonokban koptattam a számat, sőt a parasztok kedvéért képes voltam velük egy asztalhoz ülni, egy csomó zsíros ételt enni, sok büdös pálinkát meginni. Atyám, ott voltam a házadban, amikor a pap az én kedvemért újraszentelte a kimeszelt templomot, ravatalozót avattam, protestáns létemre keresztet vetettem, imádkoztam… Igen, imádkoztam! Dupla fizetésekért, dupla nyugdíjakért, meg mindenért, hogy a parlamentbe juthassak, és népemért dolgozhassak. És mindezt alig harminc nap alatt… Hát mit csináltam én, Uram?”
A bukott politikus üres poharát az időközben kiürült üveg mellé lökte, majd ismét megkérdezte, ezúttal önmagától: „Hát tényleg, mit csináltam én? Nem most, hanem az elmúlt négy év alatt?”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok