Ünnepi szarkazmus

Mi több, ha nincs ez az „ünnepi díszítés”, leragadok a nyáron gödrös-poros, hóolvadáskor és esőzésekkor térdig sáros utcáknál meg a szűnni nem akaró távhő-szolgáltatási problémáknál, és észre sem veszem, hogy mennyi fölösleges huzal, rozsdás drót ékteleníti a márciusi napsütötte kék eget. De így kokárdával kiemelve a szemmagasságon felüli rondaságokat, ezt is észrevettem. S még mondja valaki, nem igaz, hogy a téma az utcán hever! És ha netán valaki meg merészeli kérdezni: mirefel ez a szarkasztikus hangnem, miért nem örülök, hogy ünnepi díszbe öltözött a város, hát megmagyarázom.

Azért mert felfordult a gyomrom, egyszerűen hányingerem lett attól a vizuális szennyezéstől, amit láttam. Igyekeztem is minél sürgősebben iszkolni befele a lakásba, nehogy bárki is azt láthassa, „nyakbehúzós magyar” lettem eme „ünnepi pompától”, ahelyett hogy délcegen kihúznám magam. Mert őszintén szólva ugyanolyan sokkoló hatással volt rám, mint a kincses város köztereinek piros-sárga-kékre festett padjai a „Funar-korszakban” vagy az amerikai zászlót mintázó „bézbólsapkák”. S lehet, hogy én vagyok a konzervatív, sőt ha valakinek úgy jobban tetszik, a „maradi”, de mint már többször is említettem, most is csak azt mondhatom: a dolgoknak van egy természetes rendje! Például a színházba járó szép ruhámban nem állok neki takarítani, és nem húzok tűsarkú cipőt, ha gombászni megyek az erdőbe.

Ergo, az „utcán már nem viselhető, de még otthon főzni-mosogatni alkalmas” elnyűtt és elnyúlt pólómra nem tűznék kokárdát, ha fegyverrel kényszerítenének rá, még akkor sem. Nem, mert ennél sokkal inkább tisztelem a nemzeti szimbólumainkat, és ha kitűzöm, a legszebb ruhámat öltöm fel.

De ha már szanaszét dőlt, lelógó rozsdás drótoktól rondított, málladozó betonpóznákra is ki lehet rakni nemzeti szimbólumokat, javaslom a városdíszítő korifeusoknak, hogy jövőre fessék piros-fehér-zöldre, sőt váltakozva a piros-feketével és a kék-aranysárgával például az ugyanolyan gusztustalan szemeteskukákat. Sőt írják rá – lehetőleg székely rovásírással – azt is, hogy: Éljen a magyar sajtószabadság! S aztán utána már azon se csodálkozzunk, ha netán jövőben március idusán egyszerre akar zászlólengetős felvonulást rendezni a Noua Dreaptă és a Jobbik a kedvenc kisvároska utcáin.