2010. november 11., 10:362010. november 11., 10:36
A Markóék által megszabott ultimátum már csak azért is figyelemre méltó, mivel a bukaresti hatalom oldalán eltöltött tizennégy év során a szövetség nagyon ritkán folyamodott ehhez a lépéshez, fenyegetését azonban egyszer sem váltotta be, még akkor sem, ha feltételei nem teljesültek. (De erről picit lennebb). A Boc-kormány elmúlt hónapokban kifejtett tevékenysége ismeretében nagyon úgy fest, hogy az RMDSZ vezetőinél elsősorban nem is az oktatási törvény félig kilátástalan helyzete és a koalíció parlamenti többségének ingatagsága verte ki a biztosítékot.
Az elmúlt időszakban nem egyszer hallani lehetett olyan véleményeket az alakulat vezető politikusai részéről, miszerint a pénzügyi-gazdasági válságra adott megkésett, sok esetben pedig elhibázott válaszok, de úgy általában a kabinet tétovasága miatt hasznosabb lenne most kilépni a kormányból, amíg az erdélyi magyar választóknak az RMDSZ-szel szemben vészesen megcsappant bizalma nem fenyeget a parlamentből való kihullás veszélyével. A szövetség számára kapóra jött, hogy olyan kisebbségvédelmi kérdés ürügyén fordíthat hátat a kormánynak, amelyre választói is jogos, a közösséget megillető követelésként tekintenek, ráadásul az anyanyelvű oktatás bővítésének szükségességére hivatkozva ki lehet magyarázni azt is, miért számít bocsánatos bűnnek súlyos gazdasági helyzetben politikai válságot előidézni. Csakhogy az RMDSZ egyszer már alaposan felsült az ultimátumokkal, és erre jelenlegi – és egykori – partnerei, a demokraták bizonyára emlékeznek.
A Demokrata Konvenció fungálása idején, 1998. szeptember 5-én az alakulat miniparlamentje a koalícióból való kilépésről döntött, miután a képviselőház oktatási bizottsága megtagadta a romániai magyarságnak az önálló állami egyetemhez való jogát, nem sokkal később azonban az RMDSZ-esek felülvizsgálták a határozatot, mivel Radu Vasile kormányfő elhúzta az orruk előtt a magyar és német tannyelvű egyetem mézesmadzagát. Nehogy a jelenlegi oktatási törvény is a Petőfi–Schiller sorsára jusson.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.