Bálint Eszter

Bálint Eszter

Újabb romániai tanügyi abszurd

2018. szeptember 10., 18:262018. szeptember 10., 18:26

Tényleg nem akarják, hogy a kisebbségi gyerekek megtanuljanak románul? – merül fel gyakran a kérdés a román oktatási rendszer kapcsán, a nyári vakáció utolsó napjaiban meghozott, de már az idei tanévtől kötelező érvényű sürgősségi kormányrendelet pedig csak még jobban ráerősített arra, hogy azt gondoljuk: nem, nem akarják, hogy a diákok az iskolapadokból kikerülve egyenlő esélyekkel induljanak neki a nagybetűs életnek. Meg hogy egyáltalán meg tudják értetni magukat az orvossal, vagy be tudjanak vásárolni a sarki zöldségesnél.

E hasábokon is számtalan alkalommal foglalkoztunk már azzal, hogy mennyire van lehetőségük a kisebbségi diákoknak elsajátítani a román nyelvet, rámutattunk a nehézségekre, a visszás helyzetekre, de kiemeltük azt is, mennyire örvendetes, hogy már hat évfolyam tanulhatja idegen nyelvként a románt.

Ezt a reményt adó pozitívumot húzta azonban most át egyetlen tollvonással a kormány, amikor az oktatási miniszter javaslatára arról intézkedett, hogy ezentúl ne a tanítók, hanem a nagyobb osztályokban oktató romántanárok vezessék be a legkisebb iskolásokat a román nyelv rejtelmeibe. Arról, hogy ez még abban az esetben is ártalmas lehet, ha a tanár magyar anyanyelvű, mivel nem biztos, hogy szót tud érteni a legkisebbekkel, vagy ismeri-e a tantervet, írtunk már. Mint ahogy arról is, hogy mekkora bajt okoz, ha román ajkú tanárt bíznak meg a magyar kisiskolások tanításával.

Jogos tehát a felháborodás, a rendeletet vissza kell vonni. Jó látni ugyanakkor, hogy széles körök emelték fel hangjukat ezen abszurd drámában is már-már túlzásnak minősülő intézkedés ellen.

Nem hagy nyugodni viszont a kérdés: nem pont a magyar diákok számára pozitív intézkedések, és a hasonló lépések elkerülése érdekében van állandó jelleggel RMDSZ-es államtitkár az oktatási minisztériumban? Mint ismert, meg is kérdeztük az ügyben a kisebbségügyi államtitkárságot, ott azonban nem kívántak nyilatkozni, állást foglalni az elemiben bevezetett románnyelv-oktatás kapcsán. Kovács Irén államtitkár tanácsosa, Fodor József megkeresésünkre közölte, „az államtitkár asszony elfoglalt, nem ér rá ezzel foglalkozni, számára most a tankönyvek biztosítása jelent prioritást”.

Azt nem is akarjuk tagadni, hogy az néhány héttel az iskolakezdés előtt prioritást kell élveznie annak, hogy a tanév első napján minden tankönyv a diákok rendelkezésére álljon. De a kialakult vis maiornak rögtön a prioritáslista nulladik helyére kellett volna ugrania.
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy miért van kisebbségügyi államtitkár az oktatási tárcánál, ha tanévkezdés előtt pár nappal kijönhet egy ilyen sürgősségi kormányrendelet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Balogh Levente

Balogh Levente

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Parajd, a működésképtelen Románia és az újratervezés

Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.

Balogh Levente

Balogh Levente

Georgescu megy, de a „dzsordzseszkizmus” marad

Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicușor Dan, Románia és a magyarok

Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.