Most mégis ilyen helyzet állt elő, miután Bukarest – némileg meglepő módon – beleállt az őshonos nemzeti közösségek jogait drasztikusan csorbító ukrán kisebbségi törvény elleni küzdelembe, amelyet Magyarország már jó ideje gyakorlatilag magányosan vívott.

Így aztán Corlățean kezdeményezésére az Európai Tanács parlamenti közgyűlésének monitoring testülete a Velencei Bizottsághoz fordul a jogszabály miatt, a kezdeményezéshez pedig magyar képviselők is csatlakoztak.

Jó kérdés, miért vállalta fel a bukaresti kormány, hogy nyilvánosan bírálja Ukrajnát, holott az eddigi kisebbségellenes visszaélések, amelyek a több százezres ukrajnai román közösséget is hátrányosan érintik, nem váltottak ki ilyen reakciókat Bukarestben.

Corlățean akciójának előzménye ugyanis az, hogy a román külügyminisztérium is kemény hangvételű nyilatkozatban bírálta a kisebbségi törvényt.

Ami csak azért meghökkentő, mert Bukarest mindeddig szorosan alkalmazkodott az ukrajnai háborúval kapcsolatos amerikai narratívához, miszerint a megtámadott országot csak hódolat illeti, nem bírálat.

Vélhetően nem téved nagyot, aki az okok mögött a jövő évi választásokat is felfedezni véli, különös tekintettel arra, hogy a felmérések az egészséges nacionalizmus helyett otromba sovinizmussal operáló, szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűségének növekedését jelzik.

A kormánypártok kampánygurui pedig úgy gondolhatták, nem szabad hagyni, hogy a határon túli románokért való aggodalmat az AUR monopolizálja.

A román fellépés mindemellett nagyon fontos, hiszen az EU által is megkövetelt kisebbségi törvény az ukrajnai kisebbségek képviselői szerint semmit sem enyhít az őshonos közösségek anyanyelven való tanulásának és anyanyelvhasználatának jogát drasztikusan megnyirbáló, gyakorlatilag a nem ukrán közösségek asszimilálását vagy elüldözését célzó oktatási, illetve nyelvtörvény szigorán.

No meg azért is, mert az ukrán politikum részéről a jelek szerint egyelőre semmilyen hajlandóság nem mutatkozik arra, hogy enyhítsék a kisebbségekre helyezett brutális nyomást.

Sőt a magyarok ellen Kárpátalján éppen újabb hadjárat indult: a munkácsi turulszobor ledöntése után most a térség településeiről a magyar zászlókat és feliratokat tüntetik el a hatóságok szíves közreműködésével.

És a helyzeten semmit sem javít, ha valóban csak egy sötét múltú helyi ukrán oligarcha személyes bosszúja áll a háttérben: egy civilizált országban – függetlenül attól, hogy hadban áll vagy sem – ilyen esetben a központi hatóságok, vagy azok helyi képviselői lépnek fel a kisebbségeket vegzáló, basáskodó politikusok ellen.

Mivel azonban tudomásunk szerint ilyesmi eddig még nem történt, valószínűleg nem nagy merészség kijelenteni, hogy a magyar közösség vegzálása a hivatalos ukrán kormányzati szervek és illetékesek jóváhagyásával történik.

Mindebben az ukrán frusztráció megnyilvánulása is felfedezhető, hiszen a korábbi sikerek ellenére sem sikerült végzetesen megroppantaniuk az orosz haderőt. A hangos hadi sikerek helyett így most jól jönnek a Moszkva-baráttá kikiáltott magyarok elleni akciók, hogy valamit mégiscsak felmutathassanak.

Mindennek a hátterében természetesen továbbra is az amiatti sérelem áll, hogy Magyarország mindaddig blokkolja Ukrajna közeledését a NATO-hoz – ami az EU-csatlakozáshoz hasonlóan addig amúgy sem reális, amíg az ország háborúban áll –, amíg Kijev nem vonja vissza a kisebbségeket alapvető jogaiktól megfosztó törvényeket.

Amelyeket elsősorban az oroszok ellen fogadtak el a Krím 2014-es elcsatolása és a Donbasz megtámadása nyomán, de amolyan járulékos „haszonnak” tekintik, hogy az őshonos nemzeti közösségek – a magyarok, románok, lengyelek – életét is ellehetetlenítik.

Az, hogy Magyarország nem hajlandó fegyverszállítással kockáztatni a háborúba való belesodródást, csupán újabb ürügy a magyarok elleni atrocitások legitimálására, amivel megpróbálják elfedni, hogy Budapest a NATO-Ukrajna együttműködés kapcsán kialakított álláspontjával csupán reagált a Kijev által tett barátságtalan, magyarellenes lépésekre.

(Persze akadnak még a magyarok között is olyanok, akik a legutóbbi atrocitásokért is a magyar felet teszik felelőssé – történetesen jórészt éppen azok, akik habzó szájjal sikoltoznak áldozathibáztatást, amikor az orosz-ukrán konfliktus kapcsán egyesek az ukrán fél felelősségét firtatják).

Egyértelmű, hogy Kijev Magyarország, illetve a magyarok ellen az általános kisebbségellenes fellépéshullám farvizén külön meccset is folytat, aminek része a magyar nagykövet beidézése is a kijevi kormánynak nem tetsző magyar politikusi kijelentések miatt.

Vélhetően megpróbálják megzsarolni Budapestet, hogy ne akadályozza a NATO-Ukrajna közeledést, illetve hogy módosítsa a fegyverszállításokkal kapcsolatos álláspontját. Mindehhez túszként használják a kárpátaljai magyar közösséget.

Ami természetesen elfogadhatatlan.

Éppen ezért jön most jól a román támogatás – még akkor is, ha csak a jövő évi választásokig tart a buzgalom. Meg akkor is, ha Bukarest olyan dolgokat is számon kér Kijeven, amelyek esetében ő maga is mulasztásban van az országban élő nemzeti közösségekkel szemben.

korábban írtuk

Nem engedték meg Szili Katalinnak, hogy megkoszorúzza Petőfi szobrát Munkácson

A Munkácsi járásban a héten elkövetett magyarellenes atrocitások után sem hagytak fel az ukrán hatóságok a magyarellenes lépésekkel: nem engedték, hogy Szili Katalin miniszterelnöki megbízott megkoszorúzza Petőfi Sándor munkácsi szobrát.

korábban írtuk

Újabb magyarellenes bosszúhadjárat Kárpátalján: zászlókat és feliratokat távolítottak el

A munkácsi turulszobor eltávolítása után újabb magyarellenes atrocitások miatt forrnak az indulatok Kárpátalján: a Munkácsi járás vezetői az elmúlt napokban hadjáratot indítottak a magyar jelképek és feliratok ellen.

korábban írtuk

Magyar segítséget is kapott az ukrán kisebbségi törvény ügyében bekeményítő volt román külügyminiszter

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének monitorozó testülete a Velencei Bizottsághoz fordul az ukrán kisebbségi törvény ügyében.