2009. november 13., 10:362009. november 13., 10:36
Ebben a helyzetben kulcsszó az akarat. Hiszen a vak is látja, hogy bár világviszonylatban valóban akadozik a gazdaság, germanizmusos magyarul: válság van; de azért - ami a romániai, ezen belül erdélyi, székelyföldi vonatkozásokat illeti - azt is lehetetlen meg nem látni, hogy az 1989 decembere óta regnáló kormányok és parlamentek egyike sem szakította el az akarattól a hámot, hogy komoly alternatívára lehetőséget teremtsen. Ne tessenek nosztalgiázni, a népi demokráciák, pontosabban kommunista diktatúrák látszólagos jóléte nem piaci versenyképes nemzetgazdaságokon alapult, ezért (is) állunk ma itt, ahol s ahogy, a számlát pedig valamelyik nemzedék előbb-utóbb amúgy is megfizette volna! Ettől függetlenül, vagy ezzel együtt a rendszerváltozás óta alig történt kísérlet arra, hogy az 1990-es években összeomló állami tulajdonú és vezérlésű gazdaság helyett fokozatosan kinője magát az a magánszektor, amely képes lekötni a bebukó állami vállatoktól elbocsátott munkaerőt. De legalább tekintélyes részét, hogy a munkanélküliségi mutató elbírhatóvá legyen a társadalom, illetve a gyengécske szociális védőháló számára. Ehelyett az állam többnyire abban jeleskedett, hogy az egyébiránt fényűzőnek is mondható költekezéseit szolgáló feneketlen zsákja étvágyát éppen attól a magánszférától elvont forrásokból csillapítsa, amelyek nélkül utóbbi fejlődése, továbblépése ellehetetlenült. Nem újkeletű ez a jelenség, belső-erdélyi, de különösen székelyföldi vonatkozásban az 1900-as évek elején jeles publicisták hívták fel az ilyesmire a figyelmet, miután azokban az időkben Budapest sem látta a tornyosuló bajt. Amúgy a székelyföldi helyzet kapcsán észre lehetne venni, hogy amíg favágókra szükség van, de az asztalosnak nincs munkája, addig a hiba nem a mi fánkból nekünk méregdrága bútort gyártó nyugaton van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok