Temetetlen múlt

Huszonkét évvel ezelőtt a magyarok átélték a félelmet, az elbizonytalanodást, hiszen különböző politikai erők nemkívánatosnak tartották őket a szülőföldjükön – fogalmazott Schmidt Mária történész azon a budapesti konferencián, amelyen magyar és román politológusok, történészek, emberjogi aktivisták értekeztek az 1990 márciusában Marosvásárhelyen történt etnikai zavargásokról. Közismertebb nevén a fekete márciusról.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2012. március 22., 09:272012. március 22., 09:27


 Arról az öt halálos áldozattal és közel négyszáz sebesülttel járó pogromról, amely ma is gennyes sebként éktelenkedik a posztkommunista Románia testén. Hiszen ugyanúgy temetetlen halottja az ország, Erdély újkori történelmének, mint az 1989-es forradalom vagy a későbbi, több hullámban lezajlott bányászjárások. Több mint két évtized elteltével is homályban tapogatózunk, nem tudjuk, kik voltak a rendszerváltó decemberi harcokban katonákat, civileket kivégző rejtélyes „terroristák”, kik tervelték ki a marosvásárhelyi összecsapásokat, kik bujtatták fel és hívták Bukarestbe a Zsil-völgyi vájárokat.

Jobban mondva egy részüket nagyon is ismerjük, hiszen minden háttérdöntés, valamenynyi főszereplő kiléte nem maradhatott titokban. Csakhogy kevés kivételtől eltekintve ezeket a machinátorokat a mai napig nem vonták felelősségre. Fekete március esetében a román állam a történteket lezárta hét magyar cigány és Cseresznyés Pálék elítélésével, és hallani sem akar a vásárhelyi dosszié újranyitásáról. A magyarok minden évforduló alkalmával felidézik a ’90-ben történtek tanulságait, hozzájuk csatlakozva pedig elégtételt, a felelősök megbüntetését követelik olyan román értelmiségiek, mint például Smaranda Enache.

A kör azonban ezzel be is zárul, és jogos, de hiábavalónak tűnő követelés marad a budapesti konferencia részvevőié, miszerint a mai román vezetőknek egyaránt meg kell követniük Marosvásárhely magyar és román közösségét, amiért a bukaresti hatalom 1990-ben kockára tette a két közösség együttélését. Ennél is kiábrándítóbb, hogy ma Marosvásárhelyen ismét feszültség uralkodik románok és magyarok között, ráadásul szintén a magyarság anyanyelvhasználatának, oktatásának ügyében. Márpedig teljes bizonyossággal nem lehet kizárni, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát, ha a közelmúlt megválaszolatlan kérdéseit sem sikerült megnyugtatóan tisztázni.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya