VEZÉRCIKK – Mi a terve az Egyesült Államoknak a román–magyar kérdésben? – adódik a kérdés azután, hogy a washingtoni kormányhoz közel álló Project on Ethnic Relations (PER) amerikai szervezet több mint húsz év elteltével ismét közvetíteni próbál a bukaresti hatalom és az erdélyi magyarok képviselői között.
2014. október 07., 19:392014. október 07., 19:39
2014. október 08., 13:102014. október 08., 13:10
Az első, 1993-ban történt próbálkozás a fekete-tengeri Neptun üdülőtelephez kötődik, és alaposan megosztotta az erdélyi magyarság akkor még egy táborban politizáló vezetőit. Történt ugyanis, hogy az RMDSZ részéről Borbély László, Frunda György és Tokay György a szövetség felső vezetőségének felhatalmazása – sőt tudta – nélkül folytatott titkos megbeszélést az akkori román hatalom képviselőivel, az ott született megállapodást pedig kölcsönösen sikerként tálalták a felek.
Aminek nagy vonalakban az volt a hozadéka, hogy a kommunista diktatúrától nemrég megszabadult Románia nemzetközileg pozitív megítélést kapott a kisebbségvédelem terén, az RMDSZ-t pedig három év múlva kormányzati tényezővé emelték Bukarestben.
A legtöbbször paktumként, Neptun-gate-ként emlegetett megegyezés indította be az erdélyi magyar politika polarizálódását, a Tőkés László fémjelezte vonal ugyanis a mai napig a magyar autonómia ügyének elárulásaként, a román hatalommal való elvtelen lepaktálásként értelmezi a történteket.
Az előzmények ismeretében kijelenthető, a román–magyar párbeszédre a 21 évvel ezelőtt elkövetett hibák ellenére is szükség van, különösen most, amikor felerősödtek az erdélyi, székelyföldi magyar közösségek önrendelkezési törekvései. A kérdés csak az: egy újabb, a PER közvetítévésel megvalósuló „Neptun-féle” tárgyalás a magyarság érdekeit szolgálná-e, vagy újabb esélyt adna Romániának arra, hogy a kisebbségbarát szerepében tetszelegjen.
Nyilvánvaló, hogy a romániai magyarságnak, az őt képviselő szervezeteknek minden eszközt meg kell ragadniuk, hogy igényeiket, céljukat elfogadtassák a román társadalommal és a politikai osztállyal. Viszont az amerikai szervezet „előéletét” ismerve ma még kevés a garancia arra, hogy a szolgálatait újfent felajánló szervezet közvetítésével ne csorbulnának a magyar érdekek.
Az eltelt két évtized során kiderült ugyanis, hogy 1993-ban a PER szelektíven kezelte a romániai nemzeti kisebbségek helyzetével kapcsolatos információkat, így annak idején rengeteg pontatlanság, valótlanság látott napvilágot a tengerentúli médiában a hazai etnikai viszonyokról. Amiből az következik, hogy nagy valószínűséggel nem a magyar, hanem a román érdekek lebegtek az amerikai civilek szeme előtt, ennek megfelelően azzal kell kezdeniük, hogy megpróbálják helyreállítani a velük kapcsolatban alaposan megingott bizalmat.
Kezdeményezésük egyelőre nemigen mondható sikeresnek, hiszen újfent a szociáldemokrata „kombinátor”, Viorel Hrebenciuc mozgatja a szálakat a háttérből, sőt a jelek szerint a PER ismét csak maga akarja kiválasztani a tárgyaláson részt vevő magyar politikusokat. Holott nem téveszthetik szem elől, hogy az elmúlt két évtized során jelentősen átalakult, „kiszínesedett” a magyar politikai paletta.
Ennél is lényegesebb azonban, hogy ezek a tárgyalások a nemzeti kisebbségek jogainak kiszélesítését, ezen belül a magyar érdekérvényesítést szolgálják. Ha ugyanis ismét csak Románia nemzetközi megítélésének fényezésére, Bukarest megfelelési kényszerének megszűntetésére lesz alkalmas, akkor nem lesz több egy újabb Neptun-gate-nél.
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
szóljon hozzá!