JEGYZET – Tudatlannak éppen nem minősíteném azokat a többségi politikusokat és elemzőknek nevezett kapcsolt részeiket, akik a szövetségi állam és a pokol legfeneke között egyenlőségi jelet tesznek, de attól is ódzkodom, hogy felelősen gondolkodókként aposztrofáljam őket.
2014. augusztus 17., 20:172014. augusztus 17., 20:17
Tudom jól, hogy mi az alapvető bajuk: az a bizonyos elhíresült alaptörvénybeli első cikkely, a 19. század szellemiségét lobogtató nemzetállam, na de azért ennyire félniük mégsem kellene. Mert fentebb ugyan a föderatív államberendezkedést és a poklok poklát együtt biggyesztettem egy közös nevező fölé, de gyorsan ki is szeretném igazítani azzal, hogy ha választás elé állítaná valaki az említett nagyokosokat, akkor gondolkodás nélkül a katlanbirodalmat választanák, mégpedig újfent csak etnikai okokból, az elhíresült majd csak lesz valahogy nemzeti bölcsességük mián.
Az okosabbja esetleg hozzádörmögné azt is, hogy egészség legyen, mert az sosem volt, hogy ne legyen valahogy. Ebben aztán úgy megragadnak, mintha frissen öntött betonba léptek volna: kimoccanás se erre, se arra, semmilyen irányba nincsen. A legbriliánsabb elme kezdhetné számukra sorolni a példákat – egyik fülükön be, a másikon ki.
Ott van mindjárt Svájc. Sokak vágyálma, elérhetetlen célja. Holott már vagy hét és fél évszázada élik vígan a maguk szövetségi életét. Ki-ki abban a kantonban, ahol ősei is éltek, vagy fordítva: ha meg akarná változtatni az ősi hagyományt, átköltözhet egy másik kantonba, ahol az addig végzett munkájáért jobban meg tudják fizetni. A Helvét Konföderáció ugyanis így működik: ha az egyik kantonban többen és jobban dolgoznak, akkor ott jobban is élnek az emberek, mint ott, ahol viszont több lazításra, kikapcsolódásra, szórakozásra van biológiai igénye a lakosoknak.
Mindezt az ott élő rokonaimtól tudom több mint egy emberöltő óta. És ennek alapján feltételezem, hogy a svájciak nagy szomszédjánál, ahová újabban tájainkról egyre többen kívánkoznak ki vendégdolgozni, hasonlóképpen van. Pedig ha egy ország szövetségi, akkor Németország mindenképpen az.
A példákkal a válasz is meglett a föderatív félelmekre: lehetne-e nyugodtan az eget nézni naphosszat, lesni, mikor fordul be a kanyarban a jó szerencse, segítséget várni innen-onnan, ha abból kellene megélnie egész vidékeknek, amit megtermelnek?! Ugyan! Mások munkáját lenyúlni nemcsak könnyebb, de hasonlítatlanul édesebb is!
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
szóljon hozzá!