Szigorúan ellenőrizetlen mércék

A politikában kicsit is járatosak számára mindez nem is olyan nagyon nagy újdonság, hisz a politika soha nem volt és nem is lesz makulátlan liliommező. Csak a mérce, akörül nem stimmel nagyon valami. Nem vagyok annyira naiv, hogy szigorúan ellenőrzött, a Párizsban őrzött ősmétereshez hasonló mértékegységek használatát kérjem a pártos (hordó)szónokainktól, nem, ilyesmit még gondolatban sem várnék el a megboldogult vasfüggöny innenső oldalán élő, álmukban egyik oldalukról könnyedén a másikra átfordulóktól, de azért ennyire kontárul összeütött mércéket sem volna szabad használniuk.

Mert például amikor télen nálunk is durrant egy nagyot a puliszka, azonnal megvolt a magyarázat is: az egyik szomszédnál, a másiknál, közelebb, avagy távolabb azért jobb és/vagy rosszabb, mert arrafelé ebből/abból van/nincs ez/az. Érthető, ugye? Én bevallom, elsőre nem értettem ezt az emelkedettnek szánt politológusi halandzsát, de aztán hamar rájöttem, hogy nincs is szükség értésre. Annak is lenne ugyanis azonnali magyarázata: én vagyok/nem vagyok a hülye.

Marad a figyelem, és már csak olyan esetekben háborgok, amikor például azt hallom, hogy az utcai hőbörgők igazán boldogok lehetnek, hogy senki nem ereszkedett le a velük való szóértésig, hisz történhetett volna olyan malőr is, hogy netán közéjük lőnek. Magyarán: örvendezzetek jóemberek, hogy nem vesznek emberszámba! És ujjonghatunk amiatt is, hogy a hazai fizetőeszközre tartósan rátelepedni látszik a varas béka: máshol már több, mint tíz éve nemzeti valuta sincs, „elnyelte” az európai (közel) egységes pénz.

Na ugye, micsoda öröm! Csak ne jutna mindig eszembe a klasszikus vicc arról a cinikus pasiról, aki bármire annyit felel: történhetett volna rosszabbul is. Amikor pedig elújságolják neki a szomszédéknál történt hármas tragédiát, hogy a férj váratlanul egy nappal hamarább ért haza, és tetten érte a feleségét, a válasza ugyanaz. Csak még hozzáteszi: ha két nappal hamarább toppan be, engem talál az asszony ágyában, és engem lő le!