Páva Adorján
2025. február 04., 19:472025. február 04., 19:47
2025. február 04., 22:002025. február 04., 22:00
Bár egész gyerek- és kamaszkoromban szűnni nem akaró zaklatásoknak voltam kitéve magyarságom miatt, forrófejű fiatalként Magyarországra átkerülve egy adott ponton azon röhögtem magamban: azért nem ártott volna, ha néha-néha itt is átvonul egy román tankhadosztály.
Igazából semmi baj nem volt a kelet-magyarországi megyeszékhellyel, ahová újságíróképzésre jártam, ahogyan barátságos lakóival sem. Igen, valahogy így jellemezhető a leginkább kétéves ottlétem: semmi baj nem volt vele – hangsúlyosan kiemelve a semmit. A város túl kicsi és csendes volt, amiben semmi nem történt egy alig húszéves határon túli duhaj szemével nézve. Az ingyenes oktatás, az olcsó kollégiumi ellátás rendben volt, viszont az emberekkel, tanárokkal, diáktársakkal – egy-két kivételtől eltekintve – valahogy sehogy sem talált a szó.
Bár csupán 20 kilométerre voltunk a határtól, számtalanszor el kellett magyaráznom, én mégis „hogy tanultam meg magyarul”, ha Romániából jövök. Olyan is volt, aki empátiától sugárzó arccal kérdezte meg:
Nagyon hiányzott a közös tapasztalat, a generációkon átívelő közös tudat. Nem volt meg bennük az a – minden bizonnyal az elnyomásból sarjadó – megmagyarázhatatlan tartás, amit a lelken ejtett, vájt sebek, mélységek adnak a jellemnek (na jó, azt hiszem, a tápos szót próbálom egyre bonyolultabb módon kerülni).
Magyarországi „kalandom” igencsak átértékelte bennem az anyaországhoz való viszonyulásom, ami addig a feltétlen rajongás teljes jelképarzenálja előtti hódolatból állt. A néhány addigi gyakorlati tapasztalat – áruval csencselés a „nagy felszabadulás” után – nem árnyalta a képet. Hiszen még a kilencvenes években a határt átlépve nemcsak a szívünk dobbant nagyot a magyar zászló láttán: az utak minősége, a rendbe tett házak, közterületek, a települések általános képe joggal éreztette velünk,
A kétezres évek elején megejtett, fentebb leírt „tanulmányutam” után fel sem merült bennem, hogy Magyarországon maradjak, hanem inkább (ismét) Kolozsvár felé vettem az irányt, ahol meg is állapodtam. Ugyanakkor két évtized elteltével – családi-baráti látogatások, alkalmak okán – ismét évente többször átjárok Kelet-Magyarországra.
Trianon-emlékmű Battonyán, a romániaiak körében népszerű magyarországi kisvárosban
Fotó: Páva Adorján
Bár a szívem ugyanúgy nagyot dobban, ha átlépjük az országhatárt (és ez bizonyára örökre így marad, még akkor is, ha már gyakorlatilag nincs határ), a kisebb határátkelők mögött húzódó utak rossz minősége hamar „visszaráz” az átlagos utazásokat övező, mérsékelten feltüzelt hangulatba.
A falvak ma is rendezettnek mutatnak, viszont a házak „megöregedtek”, kevés az új, és ha az ingázást választó romániaiak által megrohamozott határ menti „felszívó” településeken túl autózunk, egyre több elhagyatott telket, épületet látunk. Néhány tíz kilométerrel beljebb is dolgozzák a földeket, és példásan gondozottak a közterületek (működik a közmunka), de a prímán felújított játszótéren nincs gyerek…
Természetesen ezek szubjektív benyomások, nem statisztikai adatokon alapuló, kőbe vésett megállapítások, de számomra egyértelmű:
Kelet-Magyarország kiürülésnek indult falvai legalább annyit nyerhetnek Románia teljes körű schengeni csatlakozásával, mint maguk a romániaiak. A határ menti, emiatt már évek óta „felkapott” anyaországi települések jó ideje haszonélvezői annak, hogy a partiumi nagyvárosokban dolgozók – magyarok és románok egyaránt – az egyre drágább tömbházlakások vagy az agglomerációs övezetekben még drágábban kínált falusi házak helyett inkább rátesznek még jó fél órát az ingázási időre, és Magyarországon vásárolnak jóval olcsóbb, mindennek megfelelő ingatlant.
Schengen és a valóban szabad mozgás lehetősége nemcsak az örökké fájó trianoni határokat „párologtatja el”, hanem valamilyen formában igazságot szolgáltathat azoknak a (jelenleg) kelet-magyarországi kistelepüléseknek is, amelyeket erőszakkal levágtak természetes „anyanagyvárosaikról”, és emiatt a falvakban lakók nem találtak elegendő, megfelelő munkát a közelben, és inkább a nagy felszívó erejű Budapest, Nyugat-Magyarország vagy a Nyugat felé vették az irányt.
A hajdani természetes kapcsolat – melyet az is jól mutat, hogy például a határtól távolabb fekvő Békés megyei településekre is Aradról elnevezett úton lehet befutni – most újjáépíthető.
Miközben a kelet-magyarországi munkanélküliek előtt most már tényleg megnyílik a lehetőség, hogy a határ menti romániai kis- és nagyvárosok jól menő, minduntalan munkaerőt kereső vállalatainál, ipari parkjaiban, gyáraiban dolgozzanak, a kiköltöző partiumi magyarok, és bizony a magyarországi életvitelre nyitott románok is felvirágoztathatják az elnéptelenedésnek indult településeket.
Míg az itteni magyarok természetes közegükbe „kerülnek vissza”, a románok olyan, kisebbségek iránti viszonyulással találkozhatnak – legyen szó jelkép- és anyanyelvhasználatról –, amely mindenképp megkönnyítheti az „átállást”, megbarátkozást.
Számos ház olcsón eladó Kelet-Magyarországon (képünk illusztráció)
Fotó: Barabás Ákos
Mindezek ismeretében nem is kérdés, hogy amikor Magyarország és Románia gazdasági versenyéről, adatok, teljesítmények, fizetések, életszínvonal összehasonlításáról hallunk, mindig tekintettel kell lenni arra, hogy a nagy átlagok mögött óriási helyi eltérések húzódnak meg. A realitás, a megélt valóság talaján maradva nincs olyan, hogy Románia faképnél hagyta Magyarországot vagy Magyarország kenterben veri Romániát.
Mint ahogy az is igaz, hogy a még az erdélyi románok jelentős hányada által sem „kívánt” Bukarest nehezen kel versenyre Budapesttel, vagy a romániai régiók többsége Nyugat-Magyarország kiemelkedően teljesítő zászlóvivőivel.
Mind Magyarországon, mind pedig Romániában óriásiak az országon belüli különbségek, egy-egy elmaradottabb település, kisrégió pedig sokat nyerhet a szomszéd megerősödéséből. Kelet-Magyarország nemcsak a lakóinál immár jobban szituált partiumi magyarok, hanem a románok számára is vonzó – utóbbinak pedig igazából a teljes erdélyi magyarság örülhet. Hiszen minden egyes román, aki nemcsak a magyarokkal, hanem a magyar állammal is megbarátkozik, immúnissá válik az itteni többségi vadnacionalisták uszításaira.
És a küldésnél maradva: jó ideje politikai adok-kapok tárgyává vált főleg Magyarországon Románia gazdasági teljesítménye, a két ország „versenye”, melyben ki-ki a mondandójának kedvező mutatókkal dobálózik – van bőven mindegyikből. Erdélyből nézve ugyanakkor megfontolásra ajánlott, hogy ha Magyarországról Romániába küldik „tapasztalatszerzésre” az utóbbi állammal „bezzegelőket”, legyen meghatározva, mi a cél és mi a pontos helyszín.
Mert ha szörnyülködést remélünk, nyugodt szívvel válthatunk menettérti jegyet a Kárpátokon túlra a „tanulmányutasnak”. Viszont ha azt akarjuk megtudni, Románia minek köszönheti rohamos fejlődését, Erdélybe, mondjuk Kolozsvárra kell látogatni.
És akkor így nézve talán már nem is annyira zavaró, szégyenletes, ha ez a nagy csiricsáré szekér itt-ott előzni kezd.
Balogh Levente
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
Balogh Levente
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Páva Adorján
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Balogh Levente
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Balogh Levente
Igencsak magasra emelték a bukaresti kormánykoalíció politikusai – Kelemen Hunorral az élen – a tétet a májusban esedékes megismételt elnökválasztás kapcsán. Talán egy kicsit túl magasra is.
Balogh Levente
Elöljáróban szögezzük le: örvendetes, hogy a szélsőjobboldali, magyargyűlölő szervezeteket és politikusokat éltető, összeesküvéselmélet-hívő Călin Georgescu nem lehet Románia elnöke. Eltiltása azonban magyar szempontból is veszélyes precedens lehet.
Makkay József
Elképedve olvassák a gépkocsivezetők a rendőrség büntetésözönéről szóló híreket, amelyek sokak számára úgy hatnak, mintha a közlekedésrendészet elszabadult hajóágyúként rontana a békés autósokra.
szóljon hozzá!