2010. február 05., 11:222010. február 05., 11:22
A román nemzeti költő kanonizálásának szükségességét egyrészt azzal indokolják, hogy ortodox volt, ám mivel ez csupán szükséges, de nem elégséges indok, megállapítják, hogy a költő istenes versei mellett teljes életműve tükrözi a nemzet erkölcsi és vallásos karakterét, másrészt pedig ő maga a román lélek szimbólumává vált, amelyet oszlopként támaszt alá az ortodox egyház.
Márpedig ha valaki ekkora képzavart képes alkotni, akkor biztos, hogy komolyan gondolja a dolgot. A kérés teljesítése alapvetően jóval egyszerűbb, mint teszem azt a katolikus egyházon belül, lévén a román ortodox egyház autokefalosz (mielőtt még bárki valami csúnyára gondolna: az auto azt jelenti: saját, a kefalosz pedig azt: fej; ez persze nem annyit tesz, hogy önfejű, hanem saját irányítású, nem egy külső hatalomnak alárendelt).
Tehát a kanonizálási folyamatba a mindenféle objektív tényezők – szenthez méltó életvitel, csodatételek – mellett belejátszhat egy jó adag nacionalizmus is, ami a román ortodox egyháztól amúgy sem állt soha távol, beleértve annak fasizmusba hajló formáját is. Persze nem ez az első kísérlet, hogy Eminescu az égi seregek tagjává váljék, hiszen nevét máris viseli egy kráter a Merkúr bolygón. Csak hát egy kráter vélhetően nem tiltakozott az ellen, hogy névadója nettó marxista verseket is írt, az egyháznak viszont bizonyára komoly kihívást jelent a költő mélységes istenhite jeleként értelmezni a Császár és proletár című versben megfogalmazott tételmondatot, miszerint a vallást csak azért találták ki az urak, hogy annak segítségével igába hajtsák a prolikat.
Az első reakciók alapján a patriarkátusnak valóban nehezére esik Szentírásnak tekinteni az eminescui életművet, ezért a mélynemzeti érzelmű román poéták egyelőre védőszent nélkül maradnak. Ám amíg sikerül bebizonyítani, hogy Eminescu cseppfertőzés útján, szájon át belélegezve kapta el a szifiliszt, azon verseiről pedig, amelyekben többek között akasztófára és a hollók begyébe kívánja a románok „ellenségeit” (köztük közvetve bennünket, magyarokat is, lásd a Dnyesztertől a Tiszáig című klasszikust), azt, hogy azok a felebaráti szeretet és a keresztényi megértés megnyilvánulásai, addig nyugodtan imádkozhatnak a kráterhez.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.