Ahogy robbanásszerûen elterjedtek a bevásárlóközpontok, úgy teltek meg a postaládáink is a reklámújságjaikkal.
2014. szeptember 14., 21:532014. szeptember 14., 21:53
Volt köztük kis formátumú, négyrét hajtott lepedõnyi, igényesebb vagy igénytelenebb nyomású, de fölösleges is szót vesztegetnem rájuk, mert mindenki tudja, mirõl beszélek. Amíg hatott az újdonság ereje, kíváncsian nézegettük, válogattunk az akciós kínálatból, de szinte kivétel nélkül rá kellett döbbennünk arra, hogy humbug az egész.
Elsõsorban a meghirdetett akciós árleszállításokat sumákolták el, vagy lejárt, illetve a reklámújságban „véletlenül” elíródott határidõrõl vagy elfogyott készletrõl beszéltek, a lényeg az, hogy már jó ideje bele se pillantunk ezekbe a kéretlen „ajándékokba”. Sõt még azt is kiírtam a postaládánkra, hogy nem kérünk a reklámszemétbõl. Becsületükre legyen mondva, figyelembe is veszik: nem a mi ládánkba kerül, hanem esetleg a földre a nekünk szánt kiadvány.
Sokat nem kellett törnünk a fejünket, hogy átlássuk: nem az önzetlen nagylelkûség viszi a cégeket a reklámanyag nyomtatására, ami – mellesleg – elég szép summába kerülhet, hanem a lehetõség, hogy az erre költött pénzt beépítik a legkeresettebb termékek árába. Vagyis velünk, vásárlókkal fizettetik meg az egyébként a szemétbe kerülõ makulatúráikat. Szép! De a világ araszolgat elõrefelé, s ahogy kezdenek a papíralapú sajtótermékek takarodót fújni az elektronikus változat elõtt, úgy a reklámújságokat és szórólapokat is lassan kiszorítják az online reklámok. Ha nem is naponta, de van úgy, hogy tömegével kapom az eszementnél eszementebb reklámokat.
Alig van olyan területe az életnek, amirõl ne „gondoskodnának” az aggódó ismeretlenek, és ne ajánlgatnának fût-fát, fõzetet-kenetet, megmondják, hogyan vegyek ésszerûen levegõt, hogyan menjek és hová, de inkább nem sorolom, mert csak idegesítem magam. Természetesen olvasatlanul dobom ki a töméntelen „jó tanácsot”, arra viszont még nem sikerült rájönnöm, hogy az e-szemetet ki finanszírozza és miért? Ha annyi kukába dobandó pénze van, nem volna jobb olyanok megsegítésére fordítania, akik valóban rászorulnak?!
De nem akarok populista jótékonykodó szöveggel elõállni, vagy bárkit bármire buzdítani-nógatni, hisz akkor ugyanazt tenném, ami ellen szóltam. Maradjunk abban, hogy akinek nagyon fölösleges a pénze, dobja a szemétbe! A sok bosszankodó helyett legalább néhány kukázónak jó napja lenne!
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Most, hogy feltartóztathatatlanul veszi át a tél helyét a tavasz, arra gondoltunk, a természethez hasonlóan kicsit megújulunk mi is.
szóljon hozzá!