2009. március 10., 11:332009. március 10., 11:33
Az idő kereke nem forgatható vissza. Amit a megfelelő időben nem tettünk meg, azt már soha nem pótolhatjuk. Minden megváltozott. A gondolatmenet az anyagi lehetőségek számbavételekor is végigfuthat a fejünkön. Sokan számoltuk már ki, milyen könnyedén bebútorozhattuk volna a lakásunkat, lecserélhettük volna a hűtőszekrényt, az autót, ha a jobb időkben is fegyelmezetten költekeztünk volna. Ha nemcsak a kényszer hatására szorítottunk volna a nadrágszíjon, hanem akkor is takarékoskodtunk volna, amikor több pénzt sikerült megkeresnünk. Az ilyen gondolatok persze akkor jutnak eszünkbe, amikor úgy érezzük, rosszul mennek a dolgok. És ilyenkor döbbenünk rá, hogy milyen szűkön is méri a sors a megfelelő időt. Jelenleg az egész világon rosszul mennek a dolgok. A gazdasági válság mindent felülír. Megannyi családban mondanak le a lakásvásárlási tervekről, mert nem érzik biztosnak, hogy lesz munkahely, kereset, amiből vissza lehet fizetni az ingatlanhitelt. Az energiákat pedig a túlélés emészti fel. És mindez nemcsak a családokra érvényes, hanem a nagyobb közösségekre, a településekre, az országra is. Az az önkormányzat, amelyik nem épített csatornahálózatot akkor, amikor jól mentek a dolgok, nem hozott létre parkolót, nem aszfaltozta le a főutat, a sétányt, a mostani körülmények között aligha lesz képes ugyanerre. És az a kormány, amelyik a jó időkben nem építette meg az autópályákat, nem szervezte át a rosszul működő ellátórendszereket, nem lépte meg a szükséges reformokat, nehéz örökséget hagyott maga után. De elgondolkozhatunk mi magyarok is azon, hogy lesz-e egyáltalán realitása az elkövetkező időszakban annak, hogy érvényesítsük a közösségi törekvéseinket. Nem lehet ugyanis az égő házban a vagyon megosztásáról vitatkozni a lakótársakkal. Ilyenkor a tűzoltás az elsődleges feladat.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.