2010. május 13., 10:042010. május 13., 10:04
A mai bajok indítékai sokkal összetettebbek, az 1990 óta Romániában fennálló mindenkori parlamentek és kormányok viszont egyformán kivétel nélkül felelősek a jelenlegi állapotokért. Mert ők voltak azok, akiket a most teljes joggal fellázadt nép – szavazata révén – a parlamentbe, illetve a kormányba küldött, mégpedig azért, hogy jobbá, élhetőbbé tegyék az életet, és közelebb hozzák a valósághoz az 1989. decemberi reményeket és jogos elvárásokat.
Ehelyett nincs olyan nap, amikor ne látnánk politikust, amint a parlamentben közpénzen szunyókál, újságot olvas, halálra unja magát, vagy újabban hordozható számítógépén szexfilmet élvez. Miközben az eltelt húsz esztendő alatt az egymást váltó kormányok egyike sem tett érdemben azért, hogy nemzetgazdaságilag a helyzet jobbra forduljon. Újabban a volt Tăriceanu-kormány pénzügyi minisztere, Varujan Vosganian találta fel ennek kapcsán a spanyolviaszt, felróva a jelenlegi kormánynak, hogy semmit nem tett a gazdaságélénkítés terén. Erre szokták mondani, hogy egyik tizenkilenc, s a másik egy híján húsz. Mindennek a széltolásnak egyenes következménye a nem kevésbé szélhámos államelnök, Traian Băsescu révén immár közismertté vált terv a közalkalmazottak bérkeretének és a nyugdíjak csökkentéséről; amely megint nem tesz lényeges különbséget eset és eset között, és egyformán sújt tanítót, gyermeket, öreget.
Csőd ez, kérem, tökéletes gazdasági és erkölcsi csőd, amelynek „menedzseléséhez” valóban felesleges a parlamentben politikusok százait, a mindenkori kormányokban miniszterek, államtitkárok tucatjait, aktatologatók ezreit tartani – közpénzen. Vajon a felelősek hogyan néznek saját nyugdíjas szüleik és gyermekeik, de inkább a kiváltságokat nem élvezők szemébe? Az 1980-as évek rettenetes politikai és valóságos kiéheztetési terrorja idején Ceauşescu előszeretettel hangoztatta, hogy csodálatra méltó az ország népe. Valóban az. Ha ezt a szélhámiát szó nélkül eltűri.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok