2010. június 02., 11:102010. június 02., 11:10
Mostanra már túlságosan fáradtak vagyunk, fizikailag és agyilag is leköt a hétköznapi zsongás, nem érünk rá a jobb jövőért harcolni. Egy ideológia, egy elv nem elég erős ahhoz, hogy embertömegeket mozgósítson meg (A fentebb leírtakat szociológusok állapították meg). Ilyenek vagyunk mi mind, volt szocialista országok lakói. Zavaros, szétesett, határozatlanok a szakszervezeteink is, ha lehet, könnyebb utat választanak, a többiek meg félnek.
Ez is történelmi örökség, vagy talán egy mondat, mely visszaköszön a múltból: ha kimész oda, ki vagy rúgva! Marad tehát a magnak a magja, kik ellenállva minden kísértésnek, fenyegetésnek és hétköznapi tennivalónak, kimennek a térre, kamerák előtt skandálnak, énekelnek, lengetnek, vállalva, hogy otthon a szomszédok rajta röhögnek, mikor a tévébe látják.
A hétfői sztrájk, úgy néz ki, alátámasztja a szociológusok következtetéseit. Az egymillió ember munkabeszüntetéséből lett 400 ezer, a bojkottált érettséginek kutya baja. Természetesen ilyenkor örülnek a szülők, meg a diákok, mert az ő hangjuk is éles volt múlt héten, miszerint a helyzet nem miattuk alakult ki, ne őket büntessék a sztrájkkal. Persze, igazuk van, mégis hogy képzelik ezek a fránya tanárok, hogy őket használják fel arra, hogy hallassák a hangjukat. Mikor ők az intézmény éltetői, nélkülük nincs épület, tanítás, munka, fizetés. Hogy az ő nyaruk vesszen kárba azért, mert a tanárok nem kapnak annyi fizetést, mint eddig? Képzeljük csak el, mi lett volna, ha lekésik az első fesztivált, ahol jól megérdemelt pihenésüket töltötték volna.
A tanárok meg pislognak jobbra a sztrájkőrséget vállaló kollégáikra, összetartást keresve tekintetükben, aztán balra a diákokra, keresve azt a régi lelkes ifjúi lázadást, ahol az Egót ültették a hátsó padba.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok