VEZÉRCIKK – A puding próbája az evés – már csak ennyit mondhatunk, miután Klaus Johannis államfő csütörtökön kihirdette az amúgy általa is hiperoptimistának nevezett 2017-es állami költségvetést. Az igazság az, hogy nem volt más választása – hiába látszik messziről, hogy ennek a pudingnak sem a színe, sem az állaga nem az igazi, s még egy kicsit büdös is.
2017. február 19., 23:302017. február 19., 23:30
Folytathatta volna ugyan a kormánnyal vívott gerillaharcot, és visszaküldhette volna megfontolásra a parlament elé a költségvetést, de ez csak időhúzásnak lett volna elég, a PSD–ALDE-koalíciónak – az RMDSZ támogatásával vagy anélkül – van akkora többsége, hogy pár nap alatt ugyanazt a szöveget küldték volna vissza az államfőhöz, akinek ekkor már muszáj lett volna kihirdetnie azt. Alkotmányossági kifogással is élhetett volna, de szakértői csapata vagy nem talált fogást a költségvetésen, vagy felesleges huzavonának gondolták a lépést.
Nem volt más választása Johannisnak azért sem, mert Sorin Grindeanu miniszterelnök már csütörtök délben a kormányülésen rajta verte el a port, amiért a kormány nem tudja elkezdeni gyakorlatba ültetni a kormányprogramon alapuló büdzsét, és megpróbálta az államfőre hárítani az esetleges kudarcot, mondván, hogy a kihirdetés késlekedése miatt meghiúsulhatnak bizonyos intézkedések. Nos ennek az ódiumát nem akarta bevállalni Johannis, s nem sokkal a kijelentések elhangzása után sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen bejelentette, olyan, amilyen, de ő kihirdette a költségvetést.
Így tehát gyors reakcióval pattintotta vissza a labdát a kormány térfelére, megelőzve ezáltal, hogy ráfoghassák a büdzsébe kódolt kudarcot, és egyúttal cselekvésre kényszerítette Grindeanuékat (vagyis Dragneáékat – ha pontosan akarunk fogalmazni). A labda tehát a kormány térfelén pattog, és várjuk a következő lépést. Jelen pillanatban rajtuk kívül senki sem hiszi, hogy ez a költségvetés megvalósítható, de megkapták az esélyt, hogy bebizonyítsák, mindenki téved, és képesek 14 százalékkal növelni az államkassza bevételeit, hogy a bér- és nyugdíjemelések mellett is 3 százalék alatt tudják tartani a deficitcélt, a gazdasági növekedés üteme pedig az év végére meghaladja az 5 százalékot.
Bízni azonban sajnos tudunk nem bennük, az ártatlanság vélelmét is eljátszották a saját holdudvaruk bőrének megmentésére tett kísérletükkel. De ha az embereket máig utcán tartó, hírhedt 13-as sürgősségi kormányrendelet nem is lett volna, akkor is gyanús lenne ez a puding, amit azonban sajnos nekünk főztek, így – tetszik, nem tetszik – meg kell ennünk. És valószínűleg busásan meg is kell majd fizetnünk érte – adóemelések, új adók vagy pedig egy újabb nemzetközi hitelszerződés kamata formájában. Ha csak – jól bevált szokás szerint – nem a tervezett infrastrukturális beruházásoktól vonják majd el a pénzt, mi pedig álmodozhatunk tovább a kátyúmentes utakról, az országot keresztül-kasul átszelő autópályákról és egy finom csokis pudingról.
Nincs mit szépíteni: Klaus Iohannis lemondása semmilyen katarzist nem hozott, hiszen azzal nem sokat javított az országban tapasztalható, nem kis mértékben neki köszönhető kaotikus helyzeten.
Személy szerint helyesnek tartom, hogy Klaus Iohannis rászánta magát, és távozik az elnöki tisztségből. Épp csak egy baj van: megkésett a gesztussal.
Döbbenetes, az eddigi gyakorlattal radikálisan szakító megoldási javaslatok a világ jelenleg két legsúlyosabb konfliktusa ügyében – senki sem mondhatja, hogy Donald Trump második elnöksége nem impozáns lépésekkel kezdődik.
Bár egész gyerekkoromban szűnni nem akaró zaklatásoknak voltam kitéve magyarságom miatt, forrófejű fiatalként Magyarországra átkerülve egy adott ponton azon röhögtem: azért nem ártott volna, ha néha-néha itt is átvonul egy román tankhadosztály.
Zord időjárás ide, metsző hideg oda, nem lehet most olyan rossz grönlandinak lenni.
Egy kenyér, margarin és talán a legolcsóbb, 100 grammos kiszerelésű felvágott – az idei évtől körülbelül ennyit vásárolhatnak havonta a rászorulók az élelmiszer-utalványok formájában kapott állami támogatásból.
Van egy olyan érzésünk, hogy a Románia közigazgatási átszervezésére vonatkozó törvény jelenleg nem is annyira az ország és a polgárok számára létfontosságú, mint inkább a kormánynak.
Tovább mélyíti a tavalyi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése nyomán kirobbant belpolitikai válságot a román ellenzék Klaus Iohannis elnök menesztését célzó akciója.
Mi, Közép-Kelet-Európában élők manapság egyre gyakrabban megkérdőjelezzük az amerikai demokrácia vívmányait. Hosszú évtizedekkel ezelőtt vakon hittünk benne, a tengerentúlt a szabadság és az ígéret földjének tartottuk.
Meg kell hagyni, meglehetősen erős kezdés, hogy Donald Trump új elnökségének egyik első lépéseként azzal indítaná a rendrakást a világban, hogy egy európai országgal, sőt szomszédjával, katonai szövetségeseivel szemben fogalmaz meg területi követeléseket.
szóljon hozzá!