2010. február 16., 09:332010. február 16., 09:33
A romák számára a kommunista diktatúra bukása sem hozta meg a reményt a nyomorból való kilábalásra, a hazai hatóságok szemináriumokon, hangzatos stratégiákon kívül nemigen járultak hozzá a közösség valós társadalmi-kulturális előmeneteléhez.
Oroszlánrészük volt azonban a romániai romakérdés „globalizálásában”, hiszen az elmúlt húsz év exodusa miatt gyakorlatilag nincs olyan nyugat-európai állam, amelynek hatóságai ne szembesülnének az innen érkező, prostitúciós és koldushálózatot működtető, fosztogatásból élő cigány bűnbandákkal. Miattuk külföldön és itthon egyaránt nő a többségi társadalom türelmetlensége, amely ha itt-ott konkrét ellenreakcióba torkoll, azonnal a rasszizmus bélyegével szembesül, és a kör bezárul. Hogy idáig fajultak a dolgok, abban vastagon benne vannak a roma jogvédő szervezet képviselői is.
A Romani Criss tavaly is tudta, hogy a Hargita megyei székelyeknek a bűnöző romákból lett elegük (és persze a bűnözőkből általában), mégis diszkriminációt, rasszizmust kiáltott, hiszen az sokkal könnyebb – és valahol önigazolásként is szolgál a szervezet számára –, mint konkrét megoldással előrukkolni. Az már sokkal érthetetlenebb, hogy hónapokkal a csíkszentkirályi, -szentmártoni incidensek után, amikor megállapodás született a békés együttélés szabályairól, a bukaresti jogvédők előállnak az összeesküvés-elmélettel, miszerint a székely „lázadást” a Magyar Gárda szította Budapestről.
Ahelyett, hogy konkrétan tenne valamit a cigányság integrációjáért, a Romani Criss ugyanúgy téved, mint a Franciaországba rendszeresen visszatérő romániai romáknak néhány száz eurós lelépési díjat fizető párizsi kormány, amely nem látja be, hogy ilyen intézkedésekkel csak ideig-óráig szabadul a problémáktól. Amelyektől sajnos a mindenki számára előnyös megoldás helyett sokan inkább szabadulnának.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok