Pataky István
2018. november 21., 20:122018. november 21., 20:12
2018. november 22., 11:272018. november 22., 11:27
Nem tudom, van-e a világ valamely egyetemének politológia szakán olyan kurzus, hogy önsorsrontó kormányzás, de ha létezik, a hallgatóit azonnal Bukarestbe kellene küldeni minimum féléves kihelyezett gyakorlatra.
A kormányzó szociáldemokratáknál a kibírja-e a miniszterelnököm három hónapig című előadás után most a bárkiből lehet tárcavezető címmel futó lemez megy. Ha PSD-s vagy, s kiállsz Liviu Dragnea pártelnök mellett, bármennyi ellene hozott bírósági ítélet ellenére is, akkor kaphatsz egy minisztériumot. Amennyiben nem szereted a főnököt, hangosan bírálod is, de a véleményedet gyorsan, s a megfelelő irányban változtatod, szintén tárcával ébredhetsz. De miniszterré válhatsz, ha valamelyik haverod jóban van Dragneával és beajánl neki téged, mint egy rendes teleormáni fazont, aki csak merőleges államról hallott, s a SRI kezdőbetűiről inkább egy helyszínelőkről szóló tévésorozat jut eszedbe, de abban sem vagy biztos.
Nagy tételben fogadnék arra: nemzetközi szinten sem létezett még kormánykoalíció, amely ilyen rövid idő alatt ennyi miniszterelnököt és ilyen sok tárcavezetőt cserélt volna le. Az, hogy a romániai szavazópolgárok túlnyomó többsége nem ismeri a miniszterek nevét, de talán még a kormányfőét sem, szinte természetes. De amikor az újságírók, elemzők is bajban vannak a nevekkel az állandó személycserék miatt, már jól jelzi a kormányzás bohózatba fulladását. Itt már nem instabilitásról, kiszámíthatatlanságról beszélünk, hanem csődről.
Mindezzel egy időben, vagy éppen a fentiekben felsoroltak tudatában megállapíthatjuk: csodának vagyunk tanúi, román csodának. Az öngyilkos politikai merényletek sorozatát végrehajtó kormánypárt továbbra is magabiztosan vezeti a népszerűségi listát. Nem tudjuk, s nem is érdemes megjegyeznünk a gazdasági miniszter nevét, az ország gazdaságának növekedése mégis a legmagasabb az Európai Unióban. Mivel magyarázható ez a döbbenetes ellentmondás? Ami a jó gazdasági mutatókat illeti, Románia a kontinens egyik legnyitottabb, s egyben legkiszolgáltatottabb országa is, alapvetően a külföldi folyamatok határozzák meg a gazdaság mozgását. A válságot követő fogyasztás fizetésemelésekkel való ösztönzését pedig még a sűrű kormány- és miniszterváltások sem akadályozzák.
Ennél is egyszerűbb a magyarázat a PSD népszerűségi listavezetői pozíciójára. Bármilyen is a parlamenti többség, az általa demokratikus keretek között megszavazott kabinetek olyan gátlástalan, aljas eszközöket bevető ellenállásba ütköztek az államfő, a legbefolyásosabb intézményeket (beleértve az igazságszolgáltatás különböző szervezeteit s a titkosszolgálatokat) ma is ellenőrző ellenzék és a Johannisékat kedvenc bólogatójuknak kikiáltó brüsszeli irányítók részéről, hogy a látszólagos hatalmi pozíció megmaradása is bravúrnak számít.
A most éppen Európát kiáltó, s a PSD-n belüli puccsistákkal kiegészülő kormányellenes brigád minden megnyilvánulása – lásd Johannis tegnapi ócska antidemokrata játékát a miniszterek kinevezésével – elfogadhatóbbá teszi Dragneáékat. Míg a kormányzók bénáznak és a teljes össztűz alatt lévő pártelnökük parádés lavírozását figyelik leesett állal, addig a magukat européereknek hazudó ellenzéki akárkik erős intézményes, nemzetközi háttérrel sem jutnak egyről a kettőre.
Így áll Románia centenáriumi esztendejében, néhány héttel az uniós elnökség átvétele előtt.
Rostás Szabolcs
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Balogh Levente
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Balogh Levente
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Páva Adorján
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Gazda Árpád
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Balogh Levente
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Balogh Levente
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
szóljon hozzá!