2009. március 16., 12:102009. március 16., 12:10
Hiába faggattam banktisztviselőket, pénzügyi elemzőket, tőzsdeügynököket, a megkérdezettek közül egyikük sem tudta megmondani, mitől érdektelenebb a betörők számára ez a kék-sárgába öltöztetett, az Olümposz lábától importált pénzintézmény, mint a többi, amelyből hetente legalább egyet felkeresnek. Hogy kevesebb lenne a kasszában lapuló készpénze? Szó se róla. Jobban őriznék, mint a többit? Egy fenét. Mosolyukkal csinosabb hölgyek tennék ártalmatlanná az életük nagy dobására készülő gazfickókat? Aligha. A helyes válasz egy egyszerű feliratban rejlik, ami fölött eddig átsiklottam. Pontosabban mindig úgy rohantam az ideig-óráig felszusszanást biztosító bankautomatához, hogy se jobbra, se balra, de még csak a velem szemben álló üvegajtóra sem tekintettem. Pedig ott díszeleg a román nyelvű felirat, miszerint fegyverrel belépni tilos! Hát ez az, a rabló nem ront ajtóstól a bankba, hanem körültekintően napokig, hetekig vagy, ha a helyzet megkívánja, akár hónapokig tanulmányozza, készíti a terepet. Amikor minden apró részlettel végzett, és már csak annyi lenne hátra, hogy eldöntse, a kirabolandó összegből hagyjon-e egy kis borravalót a halálra rémisztett őrnek vagy sem, akkor szembe találja magát a szó szoros értelmében is lefegyverző tiltótáblával. Mintha látnám is a lelki szemeim előtt a hazai álkáponékat vagy viskiseket, Románia gorbunovjait, amint álig felfegyverkezve, fekete csuklyákban kiugranak dubájukból, és még mielőtt két járókelőt megsebesítenének, öt banktisztviselőt halálra rémisztenének, és egy, a pult alatti piros gombot nyomni készülő kasszásnőt lepuffantanák, az üvegajtó előtt megállnak egy pillanatra, majd meggyőződnek afelől, hogy jó helyen járnak, tegnap óta a bank nem mondott csődöt, nem adódott el, nem változtatott nevet, de még csak nem is költözött el, majd megvizsgálják a nyitvatartási rendet, és megállapítják, hogy nem késtek, és miattuk senkinek nem kell aznap túlóráznia, illedelmesen letörölik a lábukat, és lépnék át a küszöböt, ám akkor… Ám akkor megpillantják a feliratot, és megállíthatatlan reszketésbe csapó röhögőgörcsöt kapnak, de akkorát és oly hosszút, hogy a 112-t tárcsázó biztonsági őröknek nem a rendőrséget, hanem a mentőket kell hívniuk.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.